Szeméttelepről ásták elő a világ legrosszabb játékprogramját

e.t. videojáték atari kiásva
Vágólapra másolva!
1983 óta feküdtek a szemétben az E.T. videojáték példányai. Meglepően jó állapotban vészelték át az elmúlt harminc évet.
Vágólapra másolva!

A Steven Spielberg azonis című mozifilmjén alapuló E.T. - A földönkívüli című, 1983 őszén megjelent játék minden idők egyik legsikertelenebb és legrosszabb videojátéka volt. Ez ráadásul épp a játékprogramok iparának válságának közepette került a boltokba. A legtöbb ember által egyenesen játszhatatlannak tartott programot az Internet Archive böngészőből indítható játékprogram-múzeumában bárki kipróbálhatja.

Markológéppel keresték a szemétben a játékot Forrás: Twitter/Chris Kohler

Senki nem vette meg, olyan rossz volt

Az ősi, Atari 2600-as konzolra még csak a géppel használható játékkártyán megjelent program azzal a történettel vonult be a videojátékok történelmébe, hogy annyira nem akarta megvenni senki, hogy kiadója végül több kamionnyi példányát vitette egy új-mexikói szeméttelepre más eladhatatlan játékokkal és konzolokkal együtt. A korabeli információk szerint a játék három és félmillió kópiáját ásták el Új-Mexikóban.

Hiába a harminc eltelt év, a világ legrosszabb játéka nem bomlik le Forrás: Twitter/Chris Kohler

Bár akkoriban egy helyi lap is beszámolt arról, hogy az Atari cég El Paso-i központjából egyenesen a szemétbe került, sokan városi legendának tartották a történetet. A legenda valóságtartalmát egy, a videojáték történetéből dokumentumfilmet forgató társaság vizsgálta meg, amely közösségi finanszírozó oldalon gyűjtött pénzt, és hosszas hatósági huzavona árán elérte, hogy kotrógéppel megpróbálják kiásni a játékokat azok feltételezett helyén.

A dobozok sínylették meg leginkább a három évtizedet Forrás: Twitter/Chris Kohler

Igaz volt a legenda

A magyar idő szerint szombat éjjel végzett szeméttúrás eredményes volt, ahogy arról a helyszínen készült fotók is tanúskodnak. Néhány órányi kutatás után felbukkantak aa játék kazettái, amelyek meglepően jó állapotban átvészelték az elmúlt harminc, szabad ég alatt töltött évet. Nem csak a játékkazetták, de azok dobota is olvasható formában maradt meg.

Az E.T. mellett más játékokat, többek közt a Centipede és Missile Command játékok maradványait is előbányászták a szeméttelepről. Az "ásatásokon" az E.T.-játék egyik készítője, a korábban játékfejlesztőként dolgozó Howard Scott Warshaw is részt vett. A kutatáson összesen kétszázan vettek részt, részben helyi, alamogordói lakosok, részben filmesek és videojátékosok. Az érdeklődők legtöbbje azonban még a játékcartridge-ok megtalálása előtt hazament, mert hatalmas szél kerekedett.

A kutatásban részt vevő egyik helyi hivatalnok, Armando Ortega úgy nyilatkozott, hogy 1983-ban még fiatalként tippet kapott a szeméttelep egyik dolgozójától a játékok érkezéséről. Ezért egyik éjjel barátaival belopódzott a szeméttelepre, ahol zseblámpával kutatva több tucat játékot elő tudtak kaparni, amelyek otthoni konzoljaikon még működőképesek voltak.