Már az iPod atyja fejleszti a Google hardvereit

nest termosztát
Vágólapra másolva!
Tony Fadell felügyeli a cég minden hardveres fejlesztését. A váltás jobban használható kütyüket ígér.
Vágólapra másolva!

Tony Fadell az iPod zenelejátszó kifejlesztéséért és piacra dobásáért volt felelős az Apple-nél tíz évvel ezelőtt; ez a készülék segítette elő jelentős részben az éveken át hanyatló cég piaci visszatérését. Fadell 2008-ban váratlanul távozott, majd megalapította a Nest nevű okostermosztátot fejlesztő cégét: ez a ház fűtését és hűtését vezérlő egységet vezérli. Igazodik a bent élők életritmusához, és úgy segít takarékoskodni, hogy mindig akkor csökkenti a fűtést vagy a hűtést, amikor arra nincs szükség.

Miután a Nest Labs felvásárlását a Google már idén januárban bejelentette, már akkor tudni lehetett, hogy az iPod atyja mostantól a keresőcégnek dolgozik. A The Verge azonban úgy tudja, hogy a vállalaton belül Tony Fadell már az otthoni felhasználóknak szánt hardveres fejlesztésekkel foglalkozó részleget is vezeti. Az androidos újdonságok bemutatóin gyakran szereplő Sundar Pichai a jövőben csak a cég mobilszoftveres fejlesztéseivel foglalkozik majd.

A Nest okostermosztát is Fadell ötlete volt Forrás: Youtube/Nest Labs

Egyelőre nem tudni, Fadell milyen projekteken dolgozik, hiszen a Google-nek kevés saját hardveres fejlesztése van, a Nexus márkanevű telefonokat és táblagépeket külső gyártópartnerei készítik. Saját fejlesztés viszont a Magyarországon nem is elérhető Chromebook Pixel kompakt noteszgép, illetve a Chromecast tévéokosító kütyü.

A cég nemrég jelentette be, hogy a Nest után a Dropcam nevű, egyszerűen telepíthető biztonsági kamerákat és nyitásérzékelőket fejlesztő céget is megvásárolja, így hamarosan teljes otthonvezérlő rendszerrel rukkolhat elő.