Az égből szállt le egy fagyi a Hősök terénél

2014.07.17. 18:52

Egy drón sikeresen leszállította a negyvendekás csomagot, de a repülő robotfutárok elterjedésére még nem érdemes számítani.

Az Amazon internetes áruház és a német posta is kísérletezik a drónokkal való áruszállítással, csütörtök délelőtt pedig egy diétás fagylaltokat készítő magyar cég hajtott végre kísérletet a Városligetben. Gyakorlatilag annyi történt a bemutatón, hogy a drón a ráaggatott, negyven dekagrammos fagylaltosdobozzal a Városligeti-tó felől, nagyjából 50-60 méteres magasságból megközelítette a szélén lévő étterem teraszát. Ezt lent látható videónkon meg is tekintheti.

 



A budapesti bemutatón egy itthon is megvásárolható DJI Phantom II-es drónt használtak, bár ez egy, az alaptípushoz képest átépített jármű – magyarázta az Origónak Tanyi Bence, a drón pilótája. A házilagos fejlesztéssel egy ultra-HD felbontású kamera, a rázkódását csillapító stabilizátor, valamint egy videojelet a földi pilótának átsugárzó egység került a gépre, amely így nagyjából hatszázezer forintot ér.

Mire elég tizenkét perc a levegőben?

A négyrotoros drón azonban így is csupán 12 percet tud a levegőben tölteni egy töltéssel, ha ráakasztják a terhét, és rá van még szerelve egy akciókamera is (teher nélkül kétszer hosszabban tud lebegni). Tanyi elmondása szerint az átépített Phantom II-es terhet szállítva legfeljebb 36 kilométer/órás sebességgel tud haladni, tehát percenként nagyjából 600 méteres távra lehet eljutni vele. Ez azt jelenti, hogy egy töltéssel nagyjából 3,6 kilométeres távolságra lehet elküldeni úgy, hogy onnan még vissza is tudjon térni a kiindulási helyére.

Így lebegett a fagyi a Városliget felettForrás: Origo

Fél kilométeren belül ad képet

Ez a távolság azonban a gyakorlatban már problémákat jelentene, mert a kísérlethez használt drónnal a pilótája csak másfél kilométeres távolságig tud rádiókapcsolatot fenntartani. Ahhoz, hogy a gépre szerelt kamera képét is fogni lehessen, ennél is kisebb távolságra van szükség, ami nem lehet több fél kilométernél. Ez összességében a német posta kísérleti drónjához hasonló képességeket jelent.

Nem lehet csak úgy fagyival repkedni a városban

Ugyanakkor a kísérletet szervező Peak Hungary képviselői is elismerték, hogy a kísérlet egy leegyszerűsített szimulációja volt egy olyan rendelésnek, amely elképzeléseik szerint évekkel később valóssággá válhat. Ahogy azt korábban megírtuk, Magyarországon – és elég sok külföldi országban – jelenleg még kidolgozás alatt állnak a drónok használatára vonatkozó jogszabályok. Még az Amazon kísérleti szállítódrónja – amely fejlettebb a magyar fagyis drónnál – sem repkedhet szabadon az amerikai utcákon.

A módosított DJI Phantom II-es drón a fagyisdobozzalForrás: Origo

Magyarországon jelenleg is vannak betartandó szabályok (ezeket itt elolvashatja egy .pdf-ben), ám ezek általánosan vonatkoznak bármilyen pilóta nélküli légi jármű közlekedésére a makettrepülőtől kezdve a meteorológiai ballonig. Például a  fagyiszállító drónnal végzett kísérlethez a szervezőknek ideiglenes légtérhasználati engedélyt kellett kérniük a Városligeti-tó területére.

A Hősök terén nem szállhatott

Eredetileg a Hősök terét is bejárta volna a kvadrokopter, de csak a tó feletti repülésre kaptak engedélyt, hiszen ott nem kellett emberek fölé repülni, akik megsérülhetnek, ha a gép maga vagy csak egy alkatrésze esetleg lezuhan a földre.

Ez látta a drón a tesztszállítás alattForrás: Origo

Tanyi Bence az Origónak elmondta, hogy egy másik, teljesen saját fejlesztésű drónja a Phantom II-esnél jóval komolyabb teljesítményre képes: akár két kilogrammos terhet – három doboz fagyit – is felemel, és azt akár egy órán át a levegőben is tudja tartani. Az Origón korábban egy olyan, magyar filmesek által használt oktokoptert is bemutattunk, amely öt kilogrammos teherrel is elboldogul, de csak nyolc percig tud a levegőben tartózkodni egy töltéssel.

Olyan sok a drón, hogy már veszélyes

Világszerte egyre többen használnak nemcsak hobbicélra, de akár profi fotózáshoz, filmezéshez, földméréshez vagy permetezéshez is kisméretű drónokat, ezeket ugyanis sokkal olcsóbb üzemeltetni egy helikopternél. A készülő magyar drónszabályozás részeként valószínűleg elkülönítik majd a hobbi- és kereskedelmi célú felhasználást, az utóbbi célú gépek használatát pedig szigorúbb feltételekhez kötik.

Ezt is a drón láttaForrás: Origo

A tulajdonosoknak a drónjaikra valószínűleg típusengedélyt kell majd kérniük, amely konkrét feladatokra való felhasználásra jogosítja fel a gépek tulajdonosát. Elképzelhető, hogy a rendes repülőgépeken alkalmazott transzponderhez hasonló, a gép tartózkodási helyét a légi irányítók felé továbbító rendszer alkalmazását is előírják a professzionális célra használt drónokra, de erre még ki kell dolgozni a megfelelő technológiát, mert ezekre a járművekre méretükből adódóan csak kicsi és könnyű alkatrészeket lehet felszerelni.