Mobilnet nélkül is lehet chatelni az erdőből

GoTenna
Vágólapra másolva!
A GoTenna nevű kütyü rádiós technikával köti össze az okosmobilokat 80 kilométeres távolságig.
Vágólapra másolva!

Egy újabb ötletes találmány érkezik az okostelefonokhoz: a GoTenna egy olyan Bluetoothon keresztül kommunikáló külső egység, ami gyakorlatilag egy modern kori walkie-talkie-vá alakítja a telefonokat.

Telefonálni nem tud, üzenni viszont igen

A GoTenna kívülről nagyjából egy tolltartóra hasonlít, belsejében pedig egy 2 watt teljesítményű rádiós adóvevő, egy belső antenna, és egy található. A szerkezet Bluetoothon keresztül tud kommunikálni bármilyen iPhone-nal vagy androidos okostelefonnal.

A GoTenna kézben Forrás: Gotenna


Ehhez a készítők által használt appot kell feltelepíteni a telefonra, majd Bluetoothon keresztül összepárosítani a telefonnal a GoTennát. Ha ez megvan, titkosított üzeneteket lehet váltani olyan ismerősökkel, akik szintén rendelkeznek ezzel a kütyüvel, amelyet egyébként eleve párban árusítanak.
A hagyományos walkie-talkie-któl eltérően a GoTenna nem alkalmas hívások bonyolítására, csak szöveges üzenetek vagy GPS-koordináták megosztására egy másik gotennás telefonra.

Rácsipoghat a barátjára egy másik városból

Miért tud akkor is kapcsolatot biztosítani, amikor nincs mobil térerő? Mert a GoTenna alacsony frekvenciájú rádióhullámokat használ működéséhez, amelyek kifejezetten ideálisan terjednek nagy távolságban.

Hátizsákra kötözve érdemes használni Forrás:GoTenna



A fejlesztők honlapján lévő táblázat szerint ha a rádióhullámok ideálisan terjednek - például nyílt terepen - akár 80 kilométeres távolságig is hatékony az átvitel, házak között, városban azonban nagyjából a felére csökken a hatótáv. A GoTenna ráadásul kinyitott állapotban - érdemes ráakasztani a hátizsákra - sokkal nagyobb antennát használ egy mai mobilnál, részben ennek is köszönhető a jó hatótávolság.

Ha nincs jel, újra próbálkozik

Belső memóriájában az appokból kiküldött üzenetekből akár ezret is képes eltárolni a GoTenna, így használójának nem szükséges folyton manuálisan próbálkoznia az elküldéssel, ha a másik fél adóvevője hatótávolságon kívül esik. Egy töltéssel 30 órás, tehát több mint egy napos üzemidőre képes, átlagos használat mellett azonban elég háromnaponta feltölteni.

Maga a GoTenna Forrás:GoTenna



A szerkezet arra is alkalmas, hogy vészjelzést adjanak le róla az ismerős gotennásoknak (belőlük csoportok is képezhetők), az ilyen üzenetekben a jelzés GPS-koordinátája is továbbítódik. A párban nettó 150 dolláros (~35 ezer forintos) áron előrendelhető kütyühöz offline használható térkép is jár a mellékelt applikációban. A szerkezet micro-USB-n tölthető, vízálló és porálló, valamint alkalmas önmegsemmisülő üzenetek továbbítására is. Az előrendelési időszak után a GoTenna ára a kétszerese lesz.