Kvantumszámítógépeket építene a Google

K computer, szuperszámítógép
Vágólapra másolva!
Egy ilyen géppel kiszámítható bármi, ami a jelenlegi technológiákkal évmilliókig tartana.
Vágólapra másolva!

A keresőcég bejelentette, hogy új kvantumszámítástechnikai kutatási projektet indít a University of California, Santa Barbarával, amelyne a kvantumfizika működésére épülő processzorok kifejlesztése, amellyel a jövő kvantumszámítógépeit szerelhetik fel.

A kvantumszámítógép lesz a jövő szuperagya

Mi az a kvantumszámítógép? A jelenlegi, tranzisztorokra épülő társainál sok nagyságrenddel nagyobb teljesítményre képes gép. A teljesítmény növelését az teszi lehetővé, hogy a kvantumgépek nem bitekkel, hanem kvantumbitekkel dolgoznak.

A K nevű szuperszámítógépnél is gyorsabb lesz a kvantumgép Forrás: Riken



Egy bit két állapotot képes jelölni, az igent vagy a nemet (0-t vagy 1-et), ennek megfelelően pedig a tranzisztorokban található kapuk is kétállásúak. Ezzel szemben a kvantumszámítógépek kvantumbitekkel számolnak, amelyek a 0 és az 1 mellett egy szuperpozíciónak nevezett, harmadik értéket is felvehetnek. Ezzel az állapottal megsokszorozható egyidejűleg elvégezhető számítások esetén elérhető számítási kapacitás, mivel egy lépésben több számítás is levégezhető.

Meg kell oldani a stabil működést

A PC World beszámolója szerint a UC Barbara kutatói az élen járnak azokban a kutatásokban, amelyek a kvantumbitek kezelésének stabilizásával kapcsolatosak. Ezeknek a biteknek az állapota ugyanis könnyedén megváltozik hőmérséklet vagy mágnesesség hatására, a kvantum-szuperpozícióban tárolt információ pedig a másodperc törtrésze alatt elveszik.

Ezeket a hatásokat az abszolút nulla fok közelében lehetséges kizárni, ami azt jelenti, hogy a technológia nem az otthoni számítógépek, hanem az óriási szuperszámítógépek számára hoz majd változást. Egy óriási számítási kapacitású kvantumgéppel feltörhetők lesznek a mai legelterjedtebb titkosítások, megnyílhat az út az agyműködés szimulálása előtt, és forradalmasíthatja a gyógyszerkutatást és a mesterséges intelligenciákat is.

A D-Wave nevű cég 2007-ben rukkolt elő a világ első kvantumszámítógépét. A gép természetét firtató kérdések miatt később a cég visszakozott, és elismerte, hogy nem teljesen kvantumgépük van, de többet tud a hagyományos számítógépeknél. 2009-ben a Yale Egyetemen már létrehozták a világ első két qubites kvantumprocesszorát, de ez egyelőre csak egyszerű műveleteket képes végrehajtani.