Két órán át ingyen használhatók az androidos appok

Visszatérítés a Google Playen, androidos app
Vágólapra másolva!
Nem tetszik a megvett játék? Ha két órán belül törli, visszajár a pénz a Google-tól.
Vágólapra másolva!

Mostanáig legfeljebb tizenöt percig lehetett visszakapni a pénzt a Google-tól abban az esetben, ha a Play áruházban megvett játék, alkalmazás mégsem tetszett. Ha negyedórán belül valaki törölt egy appot, a rendszer automatikusan visszatérítette az árát. (A kezdetekkor még egy napon belül visszatérítette a Google a fizetős appok árát).

Két óráig ingyenes az app

Mostantól a vásárlástól és telepítéstől számított két óra áll a felhasználók rendelkezésére: ha ezen belül törölnek egy applikációt, visszakapják az árát. Ez nagyon jó hír a felhasználóknak, mert így sokkal több lehetőségük lesz egy-egy alkalmazás tesztelésére.

Visszatérítés a Google Playen Forrás: Origo



Két óra alatt a legtöbb app, legfőképpen pedig a játékok minősége már jól megítélhető. A Google alkalmazásboltja is tele van hangzatos című, látványos képekkel kínált, de valójában gagyi appokkal. Az új visszatérítési rendszerrel ezekre többé nem szükséges feleslegesen pénzt pazarolni.

Hogyan kérhetek visszatérítést?

Több lehetőség is van: a Google Play webes felületén a jobb felső sarokban lévő fogaskerékre kell kattintani, ott pedig a "Saját rendelések" pontra. Ekkor a rendszer kilistázza az összes telepítést és vásárlást: ha rákattintunk a feleslegesen letöltött appra, ott a telepítéstől eltelt két óráig még elérhető a "Visszatérítés" gomb.

Visszatérítés a Play webes felületén Forrás: Origo



Androidos eszközön a Play alkalmazást kell elindítani, ott a címlap bal alsó sarkából lehet elérni a főmenüt, amelynek "Saját alkalmazások" pontján lehet listázni a megvásárolt appokat. Ezek adatlapjain ugyancsak a "Visszatérítés" gombbal lehet törölni az alkalmazást, és visszakapni a pénzt. Ha az összeg visszatérítése megtörtént, arról a Google e-mail értesítést is küld.

Hasonló, automatikus visszatérítésre az Apple iOS appboltjánál nincs mód, ott külön üzenetben lehet kérni a véletlen vásárlások összegének visszautalását a cég ügyfélszolgálatától.