Megmutatta szuperolcsó mobiljait a Google

Android One
Vágólapra másolva!
Huszonötezer forintból is készülhet normális okostelefon. A Google kitalálta, hogyan.
Vágólapra másolva!

A fapados okostelefonnak nem kell feltétlenül gagyinak lennie, legalábbis ez a célja a Google-nak az Android One szoftverrel. Ez tulajdonképpen az Android egy kifejezetten olcsó hardverre optimalizált változata, az első ilyen készülékeket a vállalat hétfőn mutatta be Új-Delhiben, mivel Indiában lehet először megvenni őket.

Nincsenek telerakva szeméttel

Kínai és indiai gyártmányú, névtelen Android-mobilokat eddig is lehetett venni olcsón, ezek jelentős része esetében a szoftveres támogatás jelentett problémát: sokszor felesleges, idegesítő appokkal pakolták tele a készülékeket a gyártók. A One esetében a gyártók legfeljebb a háttérképet változtathatják meg, de nem a teljes androidos kezelőfelületet. Ez ugyanis sokszor inkább nehezítette, mint javította a használatot.

Egy tipikus Android One-készülék: a Google még a nyár elején mutatta be olcsó okosmobilos ötletét Forrás: AFP/Stephen Lam

Az Android One esetében a telefonra a Google saját szoftverje kerül, minden zavaró plusz alkalmazással, a helyi igényeket kiszolgáló alkalmazások pedig az első indításkor települnek fel a készülékre. Ezeket a gyártók a Google-on keresztül tudják a készülékekre juttatni. Ezzel a módszerrel arra is megoldást találtak, hogy az olcsó okostelefonok Androidja is korrekt módon frissüljön, és a hardver lehetőségeihez képest minden új funkciót el lehessen érni rajtuk.

Nem lehetnek nagyon gagyik

Magyar felhasználóként teljesen ismeretlenül csengenek a Micromax, Karbonn és Spice Mobile cégnevek, pedig ezek a gyártók adják el a legtöbb okostelefont Indiában, így az első három készülék is az ő kínálatukból kerül ki. Ahhoz, hogy egy telefonra felkerüljön az Android One-címke, meg kell felelnie bizonyos alapvető hardveres paramétereknek: például legalább 4,5 colos kijelzővel, 1 gigabájt memóriával, 5 és 2 megapixeles kamerákkal, MediaTek gyártmányú négymagos processzorral kell rendelkeznie – írja a BBC. Az Engadget kütyüblog szerint a készülékek egyikét biztosan a HD-felbontásúnál rosszabb, 854 x 480 pixeles képernyővel szerelik fel.

A Karbonn Sparkle V az egyik első Android One-készülék Forrás: Snapdeals

Az első Android One-t használó okostelefonokat nagyjából 25 ezer forintnak megfelelő összegért lehet megvenni kártyafüggetlen változatban hétfőtől – írja az Engadget. Az indiai igényeknek megfelelően a gyártó két SIM kártya-foglalattal, rádióval és SD-kártya bővíthetőséggel is ellátja. Hasonló áron már lehet most is kínai, ismeretlen nevű telefonokat kapni, az Android One újdonsága a normális szoftveres támogatás lesz. A hétfőn debütáló indiai mobilok mindegyike az Android 4.4-es rendszerrel debütál, de frissíthető lesz a következő, Android L nevű szoftverre is.

Az olcsó mobilon a YouTube is működik net nélkül

A BBC szerint a One-készülékekhez a helyi szolgáltatók kétszáz megabájt, különböző appok letöltésére használható ingyenes adatforgalmat mellékelnek. Az indiai verzióban a Google Asszisztens a helyi vasúti szolgáltatások menetrendjéről is tájékoztat majd, és offline YouTube-használatot is biztosítani fog: a már letöltött videókat újbóli letöltés nélkül újra lehet nézni rajta.

Sundar Pichai az Android One júniusi bemutatóján Forrás: Stephen Lam / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

A tervek szerint még idén elérhetők lesznek az Android One-t futtató készülékek Indonéziában és a Fülöp-szigeteken, jövőre pedig további országokban is. Arról még nem döntött a Google, hogy a fejlettebb régiókban piacra dobja-e az Android One-t használó készülékeket, de még ez a lehetőség sincs kizárva.