Nehéz lemeríteni az olcsó okosmobilt

lenovo s860
Vágólapra másolva!
Ha a szülők kipróbálnák az okostelefont, de nem tudják, mivel is kezdjenek, a Lenovo S860 kiváló választás lehet. A kimeríthetetlen óriás hosszú üzemidővel és hatalmas kijelzővel rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Fogott már a kezében Lenovo gyártmányú mobilt? Nem valószínű, itthon ugyanis csak most kezdte hivatalosan árusítani okostelefonjait a kínai gyártó - bár ázsiai online boltokból eddig is be lehetett szerezni termékeit.

Nehéz és hatalmas készülék

Kevesen tudják, hogy a pekingi cég a világ negyedik legnagyobb okostelefon-gyártója, eddig azonban leginkább Ázsiában volt aktív, csak most kezdett nemzetközi terjeszkedésbe. Ennek az eredménye, hogy a magyar boltokban is megjelent a Lenovo S860-as középkategóriás telefonja, amely 90 ezer forintba kerül kártyafüggetlenül.

Egy hüvelykujjal nem érhető át a telefon Fotó: Csanádi Márton - Origo

A készülék már ránézésre is hatalmas, a több mint egy centiméteres vastagság a hüvelykujjnál hosszabb, 7,7 centiméteres szélességgel párosul. A robusztus kinézetet erősíti a fekete műanyag előlap, és a csiszolt alumínium hátlap, melyen az ujjlenyomatok és karcolások sem maradnak meg. Az 5,3 colos kijelzőt már egy kézzel nem lehet átérni, két kéz szükséges a kezeléséhez. A súlya sem kevés, 190 gramm.

Nagyon lassan merül le

Az S860-as kiváló tanulóeszköz azoknak, akik még sosem használtak korábban okostelefont. Egy óriási, négyezer milliamperórás akkumulátor lapul benne, így még aktív használat mellett sem szükséges naponta feltölteni. Így nem tragédia, ha egy butatelefonhoz szokott tulajdonos elfelejti éjjel töltőre dugni. Energiatakarékos üzemmódban még ennél is tovább képes kitartani, akár 3-4 napon keresztül használhatjuk töltés nélkül. Az sem zavaró, hogy a telepet nem lehet kivenni, mivel a készülék teljesen zárt kivitelű, csak egy kis ajtón lehet belecsúsztatni a SIM-kártyát.

A Lenovo hatalmas, 5,3 colos kijelzője van Fotó: Csanádi Márton - Origo

Az idősebb felhasználók vagy a rosszul látók számára könnyebbség, hogy a rengeteg információ, ikon, és értesítés óriási képernyőn jelenik meg, amelyhez nem is feltétlenül szükséges szemüveg használata sem. A korábbi telefonokon megszokott apró ikonok és minimál kinézet után hirtelen váltást jelenthet az új szoftver, az érintőképernyő és az új mozdulatok. Egy forgatható, nagy kijelzőn, amely közel 180 fokos látószögű, mindez talán átláthatóbb.

Szép színei vannak a Lenovo S860-nak Fotó: Csanádi Márton - Origo

Bár az S860 kijelzője felbontásban némileg elmarad a versenytársaktól: nem full HD-s, csak 1280 x 720 pixeles felbontású az IPS-panel, ám színei szépek, és a betűk olvashatósága sem rossz rajta.

Nem különleges, de jó minőségű digitális kamera került a Lenovóra: a telefont autófókusszal és vakuval ellátott 8 megapixeles hátlapi, és egy 1,6 megapixeles előlapi kamerával szerelték fel. A fotók, appok és más adatok tárolására 16 gigabájtnyi hely van a telefonban, ez azonban nem bővíthető.

Hátlapi kamerája 8 megapixeles Fotó: Csanádi Márton - Origo

Azért olcsó, mert nincs benne minden

A Lenovo jutányos árú középkategóriás mobilja elég fürge: erről 1,3 gigahertzes, négymagos processzor, illetve a két gigabájtnyi memória gondoskodik. Ám hogy alacsonyan tarthassák az árát, nem került bele több, már alapvetőnek számító technológia: hiányzik például a 4G-támogatás, és vezeték nélküli, bankkártyát kiváltó NFC-s fizetésre sem alkalmas az S860.

Egy foglalatban két SIM-kártya fér meg Fotó: Csanádi Márton - Origo

Cserébe viszont a gyártó dual-sim foglalattal látta el a készüléket, két telefonszám egy időben is használható, így szétválasztható a munka és a magánélet, de lehetséges az egyik előfizetést csak mobilnetezésre, a másikat pedig elsősorban telefonálásra használni.

Az S860 a legújabb Androidot, annak 4.4-es verzióját futtatja. A Lenovo saját alkalmazásaival is felszerelte a készüléket: a DOit csomagban víruskereső, szinkronizáló és felhőszolgáltatást kínáló appok segítik a használatot. Az okostelefont közelség- és fényérzékelővel, illetve gyorsulásmérővel is ellátták.

Összességében ár-érték arányban egy remek választás lehet a Lenovo S860, akik most kezdenek ismerkedni az okostelefonok világával, akik nem tudják, milyen telefont vegyenek karácsonyra a szülőknek, főleg a férfi családtagoknak, azok ne gondolkodjanak tovább.