Nyomon követi a biciklit az app

bringa kerékpár
A hatóságokat is segítheti majd a nyomkövető alkalmazás
Vágólapra másolva!
Nyomon követhetjük a kerékpárt a Velotrack közösségi appal. A beépített fekete doboz a lopások felderítésében is segít.
Vágólapra másolva!

Túl van a sikeres teszteken, és jövő tavasszal indul a Velotrack kerékpáros nyomkövető alkalmazás. Az autós iparágban már működő megoldás immár a több milliósra rugó biciklis társadalmat is segíti majd.

A Vodafone és a Hargamon közös projektjének keretében a kerékpárok vázába építenek be egy GPS-vevőt, amely folyamatosan adatokat küld a központi szerverre, melyhez kapcsolódva az alkalmazásban láthatjuk, éppen hol található a bicikli. A fekete doboz szerves része lesz a váznak, azt nem lehet eltávolítani.

A hatóságokat is segítheti majd a nyomkövető alkalmazás Forrás: Police.hu

A Velotracket három funkcióval látták el. Egyrészt virtuális lakatot tehetünk a kerékpárra ha “leparkoltuk”, így azonnal értesítést kapunk, ha azt elmozdítják onnan. A felhasználók adatait felhasználva és kielemezve az appon keresztül azt is meg tudhatjuk, egy környék mennyire biztonságos, hány lopás történt korábban, így eldönthetjük, biztosan ott akarjuk-e hagyni a biciklit.

A másik funkció a közösségi megosztás, mellyel a túrázó barátok és családtagok figyelhetik egymást, ki hol jár, ahogy lopás esetén is valós időben nyomon követhetik, merre viszik a bringát. Ezen adatokhoz a jövőben a hatóságok is hozzáférhetnek, meggyorsítva a felderítést, az elkövetők kézrekerítését.

A sport trackinggel statisztikákat készíthet a felhasználó a teljesítményéről: mekkora táv tett meg egy adott időszakban, s ezzel hány kalóriát égetett el.

Az eszköz ára, illetve az első éves havidíj be lesz építve a kerékpár árába, a második évtől pedig a tulajdonos eldöntheti, igényt tart-e továbbra is a szolgáltatásra, amely várhatóan havonta egy hamburger ára lesz csupán. A nyomkövetést pedig külföldön is plusz költségek nélkül vehetjük igénybe. A Velotrack a gyártó szerint egy hétig bírja töltés nélkül, de elektromos rásegítéssel bíró bringák esetén ez az időtartam növelhető.

Fejlett kerékpáros kultúra Magyarországon

Magyarországon már ma is kiemelkedő, Dániával közel azonos szintű a kerékpáros közlekedés aránya. 2010-ben az utazások 19 százaléka esetében a kerékpár volt a fő közlekedési eszköz és 2020-ra ez a szám tovább nőhet 22-25 százalékra, derül ki egy uniós felmérésből. Magyarországon közel 300 ezer darab kerékpárt adnak el évente. Lassan, de biztosan haladunk a fejlett kerékpáros hagyományokkal rendelkező országok felé. Ma már nyilvánvaló, hogy egy kerékpár nem csak közlekedési eszköz, hanem szabadidős-, és sporteszköz is, írta a Vodafone közleményében.