A Tesco is árulja az iPhone 6-ot

Vágólapra másolva!
Aki előrendelés és várakozás nélkül akar hozzájutni az Apple új okostelefonjához, az a Tescóban vehet iPhone 6-ot.
Vágólapra másolva!

Az Apple legújabb termékének sikeres fogadtatását jelzi, hogy a hazai szolgáltatóknál jellemzően csak előrendeléssel lehet hozzájutni az okostelefonhoz. Aki nem akar várakozni, az mától azonnal beszerezheti az iPhone 6 készüléket a nagyobb Tesco áruházakban, a Tesco Mobile kínálatában. Az alapmodell, feltöltőkártyás konstrukcióban mától megtalálható a hipermarket polcain, derült ki a cég közleményéből.

Az Apple két új telefonja közül a kisebb, 4,7 colos kijelzővel, 16 gigabájtos háttértárral és Apple garanciával vásárolható meg, korlátozott mennyiségben, összesen 69 Tesco hipermarketben.

A készülék ára kétezer forintos lebeszélhetőséggel 219 990 forint, míg egy azonnali húszezer forintos egyenlegfeltöltéssel 211 990 forint. Az iPhone 6 megvásárlása esetén is érvényesek a Tesco Clubcard program kedvezményei, így például a vásárlást követő hónapban 219 belföldi INGYENpercre jogosult a vásárló.