Felveszi a tolvajt a szuperdzseki

aposematic jacket kamera kabát
A kabáton lévő kamerák mindent rögzítenek
Vágólapra másolva!
A kabáton elhelyezett kamerák 360 fokos szögben mindent rögzítenek.
Vágólapra másolva!

Az Aposematic Jacket nem akármilyen kabát: apró objektívekkel rakták tele, melyek mindent, így egy lehetséges bűntényt is rögzítenek és a felvételt azonnal sugározzák az internetre.

A dzsekit a Shinseungback Kimyonghun szöuli design stúdió tervezte, nevét a lencsék szivárványos színe után kapta, melyek, ahogyan egy élőlény feltűnő színe (mint a nyílméregbékáké), elriasztják a támadót. "Vagy ha az nem, majd a rögzített képek 'mérge' hatástalanítja az ellenséget" - mondta Yong Hun Kim, a stúdió társalapítója.

A kabáton lévő kamerák mindent rögzítenek Forrás: ssbkyh.com

A viselőnek nincs más dolga, mint megnyomni egy rejtett gombot, s a kabát azonnal elkezdi rögzíteni a környezetét. Ugyan a dzseki tele van objektívekkel, valójában csak négy működik: mind a négy irányban, hogy teljes, 360 fokos panorámafelvétel készüljön. Nem csak rögzíti a kabát a látottakat, de vezeték nélküli hálózaton keresztül továbbítja is azt egy adott honlapra.

Tele van a dzseki kamerákkal, de csak 4 rögzít képet Forrás: ssbkyh.com

A kabát egy hordható önvédelmi számítógép, írják a tervezők, ugyanazon elven működik, mint a térfigyelőkamerák. Azonban míg egyik esetben egy nagyobb csoport figyeli meg az egyént (surveillance, franciául felülről alulra nézés), addig a rejtett vagy beépített kamera esetén az egyén figyeli meg környezetét (sousveillance, alulról felülre nézés).

360 fokos panorámafelvétel készül Forrás: ssbkyh.com

A projekt az életünket ellepő kamerákra válaszul jött létre: arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a boltokban, hivatalokban térfigyelőkamerák rögzítik mindent mozdulatunkat, a Google Street View autói otthonunkat teszi közzé, míg a drónok bárhol, bármit és bárkit fel tudnak venni, szabályozásuk még hiányos vagy nincs. Ha a Nagy Testvér megfigyelhet minket, a kis testvér miért ne tehetné?