Elhunyt a videojátékok atyja

ralph baer pong konzol
Ralph Baer megalapozta az otthoni, interaktív játékok korát
Vágólapra másolva!
Meghalt Ralph Baer az első videojáték-konzol feltalálója. Manchesteri otthonában érte a halál a 92 éves mérnököt.
Vágólapra másolva!

Szombaton, 92 éves korában elhunyt a játékkonzolok atyja, Ralph Baer. A tervező a hatvanas évek végén alkotta meg a kezdetekben Brown Box nevű szerkezetet, amely később Magnavox Odyssey néven meghódította az egész világot. Ez volt ugyanis - jóval a személyi számítógépek elterjedése előtt - az első videojáték-konzol.

Ralph Baer megalapozta az otthoni, interaktív játékok korát Forrás: --

A szerkezet egy, a legtöbb háztartásban jelen lévő televízióhoz csatlakoztatható játékgép volt, melyhez színes fóliákat is adtak, hogy a fekete-fehér tévé képét látványosabbá tehesse a játékos.

Baer nevéhez fűződik egyebek közt az első videojáték-periféria megalkotása is: egy olyan pisztolyt utánzó vezérlő, mellyel a játékos a tévéképernyőn megjelenő ellenfelekre tudott lőni.

2008-ban a legmagasabb tudományos kitüntetést vehette át Forrás: --

Ralph Baer német bevándorló volt, 1938-ban menekült Amerikába. Úttörő volt az interaktív játékok megteremtése terén: 2008-ban a legmagasabb amerikai tudományos kitüntetést kapta az otthoni konzolok feltalálásáért.