Végre lesz hol versengenie a szupervasutaknak

Hyperloop
Vágólapra másolva!
Nyolc kilométer hosszú pályán tesztelik majd Elon Musk csodavonatának kapszuláit. A tesztpálya valószínűleg Texasban épül fel.
Vágólapra másolva!

Az elektromos autókat gyártó Tesla Motors és a SpaceX magánűrhajós cégek vezetője csütörtökön a Twitteren jelentette be, hogy egy nagyjából nyolc kilométer hosszú tesztpályát akar felépíteni a Hyperloop szupervasút megvalósításához.

Ahol kapszulák versenyeznek

Ezen a pályán vállalatok és egyetemisták a gyakorlatban is tesztelhetik majd az általuk megépített vonatkapszulákat. A próbapálya valószínűleg Texasban épül fel. Musk másik bejegyzésében arra is utalt, hogy a leendő tesztpályán évente versenyt rendezne a Hyperloop-kapszulák fejleszőinek, amelyen a leggyorsabban közlekedő jármű nyerhet el díjat.

Ilyen pályán közlekedne a Hyperloop Forrás: Hyperloop Transportation

Nem mindennapi vasút lesz

Elon Musk még 2013-ban rukkolt elő a Hyperloop ötletével, amelyet alapszinten fel is vázolt. Gyakorlatilag egy óriási csőpostát álmodott meg, amelyben a hangsebességnél is gyorsabb, 1200 kilométer/órás sebességgel száguldanak a kapszulák a mágnesvasútakéhoz hasonló, de továbbfejlesztett meghajtással.

Az áramvonalas kapszulák légpárnákon siklanának egy föld feletti csőrendszerben, amelyben a működéshez szükséges energiát a csövekre helyezett napelemek szolgáltatnák.

Los Angelest és San Franciscót kötnék össze vele először

A tervek szerint a Hyperlooppal elsőként Los Angelest és San Franciscót kötnék össze: a városok közötti 550 kilométeres utat 35 perc alatt tenné meg a szupervasút.

Ehhez hasonló kapszulákban ülnek majd az utasok Forrás: JumpStartFund



Tavaly szeptemberben Hyperloop Transportation Technologies, Inc. néven már külön vállalkozás koordinálja a szupervasút fejlesztését. A cég jelenleg nagyjából száz mérnököt foglalkoztat, akik a világ különböző pontjain élnek, és crowdsourcing módszerekkel, szervezett munkacsoportokban dolgoznak a projekten - szabadidejükben.

A baloldali utaskapszulákat illesztenék a jobboldali, meghajtott csövekbe Forrás: JumpStartFund



Ha a szupervasút valaha megvalósul, a JumpStartFund üzleti modelljének értemében fáradozásukért utólag fogják elismerni: a vállalat nyereségéből kapnak majd részesedést részvényeiken keresztül. A szakértőket egyébként a NASA-tól, a Boeingtől, a Yahoo-tól, az Airbustól, és Elon Musk űrturizmussal foglalkozó cégétől, a SpaceX-től toborozták.