Biztosan felrakja majd a Windows 10-et

microsoft holo studio windows 10
Vágólapra másolva!
Az első évben ingyen lehet majd átállni rá, lecserélik benne az Internet Explorert és felismeri majd a beszédet. A Windows 10-nek minden esélye megvan arra, hogy jó legyen, sokan ki fogják próbálni.
Vágólapra másolva!

Merész változtatásokkal próbálja kiköszörülni a Microsoft azt a csorbát, amit a Windows 8 ejtett a hírnevén - derült ki a cég redmondi központjában zajló, interneten élőben közvetített bemutatón, ahol a fejlesztés alatt álló Windows 10 már elkészült újdonságait mutatták be. Még egy hologramszemüveggel is előrukkolt a szoftveróriás.

A Google Glass helyett itt a hologramszemüveg

Míg a Google épp nyugdíjazza okosszemüvegét, a Microsoft most tervez egy hasonlót kiadni. A HoloLens hologramszemüveg ugyan még csak prototípusként létezik, de a színpadon már élesben működött, és a cég szerint a Windows 10 megjelenése tájékán el is fog készülni.

Ilyesmi felületet lát az ember hologramszemüvegben Forrás: Microsoft

A NASA közreműködésével készülő holoszemüveg leginkább a Google Glass és az Oculus Rift virtuális sisak hibridjének tekinthető: képernyője áttetsző, így látszik benne a szoba, de viselője elé virtuális, háromdimenziós ábrákat képes kirajzolni. Működése a kinecthez készült társasjátékokéhoz hasonló: a valós térbe helyezve jelennek meg a virtuális tárgyak és figurák, de akár a falra is kirajzolja a naptárt, vagy a játékos köré kirajzolja saját, Minecraftban épített világát.

A fenti videót megnézve rögtön megértheti, mire jó a holoszemüveg

A Holo Lens ormótlanabb a Google Glassnál, ami nem csoda, hiszen egy nagyobb teljesítményű számítógép van belsejében, ennek kapacitására van szükség az élethű, hologramszerű virtuális tárgyak kirajzolásához, valamint a környezet érzékelését biztosító szenzorok vezérléséhez.

A cég másik hardveres újítása egy hatalmas érintőképernyő, a Surface Hub. A 85 colos egybegép ultra-HD felbontást használ, és úgy lehet rá rajzolni, mint a papírra. Kamerákkal, szenzorokkal és mikrofonnal is fel van szerelve, és prezentációkhoz, iskolai táblaként és egyszerű szórakoztatásra is alkalmas. Egy kisebb, 55 colos változatot is készíteni fognak belőle, de azt még nem tudni, mennyibe fog kerülni.

A Surface Hub nevű óriási egybegép is Windows 10-et futtat majd Forrás: Microsoft

Búcsú az Internet Explorertől

Új operációs rendszerével a Microsoft a cég a Windows 8.1-ről egyből a Windows 10-es verziószámra vált át, mivel állítása szerint annyira sok újdonságot tartalmaz, hogy nem lehet egyszerűen Windows 9-nek nevezni.

Igaznak bizonyultak az utóbbi hetek pletykái, a Microsoft tényleg lecseréli a sokak által gyűlölt böngészőt, az Internet Explorert a Windows 10-ben. Az új verzió browserének még nincs végleges neve, jelenleg Spartan kódnéven hívják. A bemutató szerint teljesen új, szupergyors alapokon nyugszik, és remekül lehet benne cikkeket és blogbejegyzések részleteit bejelölni, kimásolni, majd egy bökéssel vagy egérklikkeléssel megosztani azt a Facebookon, e-mailen vagy más szolgáltatásokon. Erre a képernyő jobb oldalán felnyíló menü ad lehetőséget.

Az Internet Explorer helyett a Spartan lehet az új browsere. A Microsoft ezt szeretné Forrás: Microsoft



A browser végre tartalmaz olvasómódot is, hiszen az 2015-ben azért nem egy technológiai különlegesség. Ezt bekapcsolva az olvasott cikk szövegét emeli ki a program, eltüntetve a reklámokat és hasonló zavaró objektumokat. A böngészőben el is lehet menteni későbbi olvasásra oldalakat, ezeket offline használatra le is menti a gépre, és az elraktározott cikkek a windowsos telefon és táblagép olvasási listájára is felkerülnek.

Lesz egy éve, hogy ingyen átváltson rá

A Windows 10 újításainak zömét nem Satya Nadella, a vállalat elnök-vezérigazgatója, hanem a különböző területek vezetői tartották - a vezér csak a legvégén lépett a színpadra. Már az első percekben elárulták a lényeget: azt, hogy a Windows 10-re ingyen lehet majd átállni. Erre csak annak lesz lehetősége, aki legális Windows 7-et, Windows 8-at vagy 8.1-et használ.

A rendszerigény gyakorlatilag a Windows 7 megjelenése óta nem változott, így valószínűleg az új Windows is elindul majd az előbbi rendszereket használó gépeken.

Az ingyenes használat részleteit a Microsoft nem közölte a bemutatón, ezért sokan nem tudták értelmezni, hogy egy évre szóló használat jár majd a meglévő windowsosoknak, vagy a premiert követő 12 hónapban lesz lehetőségük frissíteni a rendszerre, amely örökre az övék maradt. Végül a cég hivatalos blogján tisztázta a helyzetet: itt azt írják, hogy a Windows 10-re ingyenesen frissítők az eszközeiken egy év után is tudják majd használni az új rendszer, az adott eszközön. A Microsoft pedig a jövőben már nem nagy verziókat ad ki a Windowsból, hanem folyamatosan frissíti a rendszert új funkciókkal, hónapról hónapra kisebb fejlesztéseket építve be a rendszerbe.

A Start menü a PC-n nagyon hasonlít a telefonos csempékhez. A kezelés módja azonos Forrás: Microsoft



A számítógépes kiadások mellett a Windows Phone 8.1 szoftvert használó okostelefonok is frissíthetők lesznek a rendszer mobilváltozatára. Azzal, hogy egy évig ingyen adja a szoftvert, a cég komoly lökést adhat elterjedésének, így a rendszer végre vonzóvá válhat az appok fejlesztői számára is. A Windows jelenlegi számítógépes és telefonos változatára ugyanis elég foghíjas az alkalmazások választéka.

Az új szoftverre készülő appok egyaránt futni fognak számítógépen, tableten és okostelefonon is. Bár ez továbbra sem azt jelenti, hogy a windowsos könyvelőprogram telefonon is használható lesz. De az appok és a hagyományos szoftverek közötti határ egyre jobban elmosódik, a bemutatón az Office mobilon, tableten és telefonon futó, egymással csereszabatos verzióit is bemutatták.

Ehhez a Windowshoz már beszélni is lehet

Eddig a Windowst egérrel, billentyűzettel vagy újabban érintőképernyőn át vezérelhettük, új lehetőségként a Cortana nevű digitális asszisztens jelenik meg a rendszerben.

Ez képességeiben leginkább az Apple mobil eszközein működő Sirire hasonlít: lehet neki diktálni levelet, elindíttatni vele a zenelejátszást vagy fájlokat kerestetni a winchesteren. Ezen túlmenően azonban akár kérdésekre is válaszol, mivel intelligenciáját a Microsoft távoli szerverein lévő gépi algoritmusok szolgáltatják.

Így kommunikál majd velünk Cortana, a digitális asszisztens. És persze beszél is. Forrás: Microsoft

Így képes volt például megválaszolni azt, hogy egy termék mennyibe kerül, nem csak mondjuk az aktuális időjárást tudja lekérni egy adatbázisból. A digitális titkárnő mikrofon nélkül is segít: például ha egy étterem honlapját nézegetjük a Spartanban, és a címsorban automatikusan felkínálja az adott címre való navigálást egy térképen.

A diktálás még a jövő Windowsában is kissé nehézkes lesz, a bemutató alapján az írásjeleket mindig külön ki kell mondani a mondatok végén. Azt még nem tudni, milyen nyelveken debütál a Cortana, mert a Microsoft még a Windows 10 tesztverziójában is regionálisan fogja aktiválni a funkciót a tesztelőknél.

A PC is játékgép marad

A bemutatón az Xbox-részleg vezetője biztosított mindenkit arról, hogy a PC-t továbbra is fontos videojátékos eszköznek tekinti a cég. A Windows 10 megjelenésével az Xbox One-t és PC-t használó játékosok - a mindkét platformra elérhető játékokban egymással is megmérkőzhetnek majd. a beépített Xbox appon keresztül. Jelenleg az xboxosok és a PC-sek csak külön-külön multiplayer szolgáltatásokat tudnak használni.

Nem akarják leírni a PC-t, mint játékgépet Forrás: Microsoft



Az Xbox One konzolokról a PC-re vagy táblagépre is át lehet majd küldeni a játékok képét és hangját, így a nappaliban lévő konzolba helyezett játékot a gyerekszobai, egyébként nem csúcskategóriás PC-n is használni lehet. A bemutatón a Steam áruházból letöltött régebbi játékot is elindítottak Windows 10-en, az pedig minden probléma nélkül elindult, a cég azt ígéri, hogy a régebbi játékok használatával az új rendszeren sem lesz gond.

Egy csomóan tesztelik, csak nem lesz rossz

Továbbra sem tudni, hogy mikor fog megjelenni a Windows 10, de a Microsoft hangsúlyozta, hogy a szoftver korábban kiadott tesztverzióit 1,7 millió tesztelő próbálta ki, és a tőlük kapott visszajelzések alapján folyamatosan tökéletesítik a rendszert.

A Microsoft videóján sorra veszik a Windows 10 fő újdonságait

Az első beszámolók szerint a Windows 10 automatikusan tud átváltani billentyűs és tapipados, valamint érintőképernyős használat között - például ha lecsatolják egy hibrid táblagép billentyűzetét. Ettől a megoldástól a fejlesztők azt várják, hogy még véletlenül sem maradnak benne olyan hibák, mint a Windows 8-ban, amit az emberek külön segítség nélkül nem is nagyon tudtak kezelni saját maguktól.