Nem minden gépre jön ki a Windows 10

a legnagyobb tech bukások, Microsoft Surface tablet
Vágólapra másolva!
Hiába lesz ingyenes, egyes táblagépek nem kapják meg a Microsoft új rendszerét.
Vágólapra másolva!

A Microsoft szerdán bejelentette, hogy új szoftverére a megjelenést követő egy évben a Windows 7-et, Windows 8-at, Windows 8.1-et vagy Windows Phone 8-at használó eszközöket használók ingyenesen frissíthetnek. Az így kapott licenc az egy év letelte után is korlátlanul használható lesz a későbbiekben is a gépen, később azonban nem lesz lehetőség az ingyenes váltásra.

Nem mindenki kap belőle

A bejelentés után az is kiderült, hogy bár régi, Windows 7-es számítógépek is átállíthatók lesznek az új rendszerre, a nemrég vásárolt windowsos táblagépek közül egyes típusok nem. Nem készül Windows 10 a Windows RT nevű szoftvert használó táblagépekre - jelentette be a Microsoft, bár a cég azt is elárulta, hogy az új operációs rendszer néhány újítását ez a szoftver is megkapja egy szoftverfrissítés révén.

A Surface nevű táblagép is Windows RT-t használt. Nem is frissül majd Windows 10-re Forrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian



A Windows RT tulajdonképpen egy olyan Windows 8 rendszert takar, amit kicsi és vékony táblagépekhez fejlesztettek, amelyben a mobiltelefonokhoz hasonló processzor dolgozik. Ez a szoftver nem azonos a Windows Phone-nal, ami a cég okostelefonos szoftvere, windowsos szoftvereket sem lehet telepíteni rá. AWindows RT egyedül a Windows 8-hoz írt appokat tudja futtatni, és tartalmaz egy beépített Office-t is.

Itthon alig vehettek ilyet

A Windows RT egy nem túl jól sikerült próbálkozása volt a Microsoftnak az iPaddel és más kompakt táblagépekkel való versenyzésre. A Windows 8 megjelenésekor ugyanis a windowsos számítógépekben használatos processzorok többségét gyártó Intel még nem gyártott olyan chipeket, amelyeket használni lehetett volna kompakt tabletekben is.

Ezek egyébként mostanra már megérkeztek, így a Microsoftnak nincs szüksége többé a Windows RT-re, a teljes Windows 8.1 elérhetővé vált a vékony eszközökön is.

Szerencsére világszerte keveset adtak el a Windows RT-s eszközökből, így ezekből Magyarországon is csak nagyon kevesen használhatnak ilyen eszközt. A tavalyi karácsony slágertermékének számító, levehető billentyűs táblagépek már nem ezt, hanem Windows 8-at futtatnak, így frissíthetők lesznek Windows 10-re is.