Kiszagolja a betegségeket a mobil

szimat kutya orr betegség diganosztizál
Vágólapra másolva!
A Sniffphone egy lehelet alapján képes lesz megállapítani, ha betegek vagyunk: a módszer nem csak gyors, de fájldalommentes és olcsó.
Vágólapra másolva!

A Technion izraeli intézet egy olyan műszert fejleszt, amely képes lesz a leheletből megállapítani akár halálos betegségeket is még a korai stádiumban. A módszer gyors, olcsó és hatékony, csak egy okostelefonnal kell párosítani a készüléket és lehet is használni.

A Sniffphone mikro- és nanoszenzorok segítségével “beolvassa” a kilélegzett levegőt, majd továbbítja ezt a mobilra, az app pedig kielemzi és értelmezi az adatokat - így rögtön megtudható a diagnózis.

Úgy működik, mint a kutya orra

A különlegesen beidomított kutyák képesek kiszagolni egyes daganatos megbetegedéseket, például a tüdőrákot: ez adta az alapötletet Hosszam Haick professzor, a projekt vezetője számára a 40 rangos díjat nyert Na-Nose megalkotásakor. A nanotechnológián alapuló, elektronikus orrnak is becézett műszer lehelet alapján detektálja a tüdő- és fejnyaki rákra jellemző tüneteket.

A kutya orra adta az alapötletet Forrás: AFP/Stan Honda

A rosszindulatú tumorokra ugyanis jellemző, hogy különleges összetételű szagmintákat - többek között benzol, oktán, pentán és izoprén alkotta keverékeket - produkálnak, ezt pedig megfelelően érzékeny műszerekkel a leheletből is kiolvasható.

Nincs szükség beavatkozásra

A Na-Nose továbbfejlesztett változata lesz a Sniffphone, amely kisebb, olcsóbb és alacsonyabb fogyasztású lesz a jelenleg elérhető diagnosztikai eszközökhöz képest. Ráadásul nem lesz szükség beavatkozásra sem a kórkép felállításához, a mellkas feltárása nélkül felfedezhető és megállapítható lesz például a tüdőrák.

A daganatok kezelése terén rendkívül fontos tényező az idő: minél később diagnosztizálják a beteget annál kisebb az esély a sikeres kezelésre, ezért rendkívül fontos egy megbízható megoldás. A korai diagnózis életeket menthet” - mondta a professzor.

A projektet az EU is támogatja

A Sniffphone fejlesztésére most 6 millió eurót, azaz 1,86 milliárd forintot különítettek el. Az Európai Bizottság támogatásával létrejövő projektben olyan techóriások, mint a Siemens, az izraeli Nanovation-GS cég, valamint német, osztrák, finn, ír és lett egyemetek, kutatási központok vesznek részt.