Ha jót akar, ezeket az appokat felejtse el!

avg jelentés
Vágólapra másolva!
Az egyik túl sok helyet foglal, a másik zabálja az akkut. Statisztikai módszerrel mutatták ki az androidos appok hátulütőit.
Vágólapra másolva!

Egymillió felhasználójának androidos okostelefonjáról származó adatokból készített statisztikát a védelmi szoftvereket fejlesztő AVG cég ingyenes appjai segítségével a múlt év végén.

Statisztikai módszerekkel mutatják ki benne azokat az alkalmazásokat, amelyek a leginkább merítik az akkumulátort, a legtöbb helyet foglalják a telefon tárhelyéből, vagy a legnagyobb mobilinternetes adatforgalmat generálják. A teljes, 46 oldalas tanulmányt .pdf-ben innen lehet letölteni, cikkünkben a legfontosabb megállapításait szedtük össze.

Amikor a gyári app szivat meg

Különösen sokan panaszkodnak a Samsung telefonok KNOX nevű új funkciójára, ami biztonsági frissítéseket tölt le. Ez önmagában hasznos lenne, de az októberi Android 4.4.2-es frissítéssel érkező funkció megjelenésével a készülékek akkumulátoros üzemideje 30-40 százalékkal esett vissza.

Forrás: AVG



Egyes Samsung készülékekre előre telepítik a Beaming Service for Samsung nevű vonalkódolvasó appot is, pedig a statisztikák szerint a háttérben marad, és feleslegesen meríti a telepet.

Mindenből csak a legszükségesebbet

Kevesen gondolnák, de az Amazon internetes áruház alkalmazásáról is kiderült, hogy feleslegesen foglal erőforrásokat akkor is, ha nem használják. A Daily Mail című brit napilap appjáról pedig a számok azt mutatták ki, hogy indokolatlanul nagy mobilnetes forgalmat bonyolít. Nem dicsérik a Spotify zenelejátszó appját sem, amely a második legtöbb erőforrást igénylő appá lépett elő.

A legtöbb erőforrást, energiát, és a legnagyobb mobilnetes forgalmat bonyolító appok Forrás: AVG



Az olyan ismert appok, mint a Facebook, Skype, vagy a WhatsApp, ugyancsak foglalnak erőforrást használaton kívül is. Ha valaki ezeket használja, nyilván nem törölheti le, azt viszont megteheti, hogy üzenőprogramból csak legfeljebb egy-két típust rak a telefonjára, nem pedig az összeset. Akkor ugyanis csak lesheti, hogy milyen gyorsan lemerül az akku.

A telepet merítő appok listáján a már említettek mellett előkelő hely jut a Waze közösségi navigációnak, a Path üzenőprogramnak is, de az AVG-sek a Candy Camera nevű szelfiapp használatát sem javasolják.

A játék is elkezdhet mobilnetezni

Változó, hogy egyes appok mekkora mobilnetes forgalmat generálnak: a Facebookra és Instagramra sok képet töltenek fel, a Tumblrről pedig le a felhasználók, ez indokolja a nagy forgalmat. Emellett a hírportálok appjainál érdemes résen lenni, ha spórolni szeretnénk a netszámlán.

A legtöbb tárhelyet foglaló, és forgalmazó játékok Androidra Forrás: AVG



De a játékok is generálhatnak indokolatlanul magas hálózati forgalmat: ha a mobilneten szeretnénk spórolni, a Zynga New Words With Friends játékát, a Clash of Clanst, a Candy Crush Sagát és a Farm Heroes Sagát érdemes elkerülnünk - vagy csak akkor játszani ezekkel, ha wifihez kapcsolódunk.

Az akkumulátoprt legjobban merítő játékok közt a Candy Crush Soda Saga és a Candy Crush Saga áll az élen, de felbukkan a Clash of Clans is. A telefonunk memóriájából a legtöbb helyet felzabáló játékok a Plants vs. Zombies, a Despicable Me és a Simpsons: Tapped Out, de felbukkan a listán még a My Talking Tom beszélő macskája, és a Subway Surfers nevű végtelenbe rohanós játék is.

Hogyan lehet spórolni az akkuval?

Az AVG statisztikái szerint egy telefonon a legtöbbet (80 százalék) a kijelző fogyasztja, érdemes a háttérvilágítást 50-70 százalékra visszavenni. Ha nem vagyunk otthon, kikapcsolni a wifit, ha nem használunk headsetet, lekapcsolni a Bluetootht. Ha nem használjuk a navigációt, akkor pedig a GPS-t is.