Kiváltja az idegenvezetőt az app

sap mobil barcelona turizmus
Vágólapra másolva!
Programot ajánl, figyeli hol, mekkora sor áll, jegyet foglal, segít az utazásban és szálláskeresésben is. A kincskereső játékot kimondottan a családosok miatt építették bele.
Vágólapra másolva!

Kiválthatja az idegenvezetőket a SAP új turisztikai alkalmazása, amely valós időben mutatja, hogy a különböző múzeumoknál, galériáknál, és kiállítóhelyeknél mekkora sor áll, így az ember könnyedén el tudja dönteni, érdemes-e arra indulni.

A SAP appja segít a tájékozódásban Forrás: AFP/John Macdougall

Megadott preferenciák alapján személyre szabott programokat is javasol az app, sőt jegyet is lehet rajta keresztül foglalni, hogy ne kelljen kivárni a sort.

Kincskereső a gyerekeknek

A turista minden fontos információt megtudhat egy adott városról, legyen szó a szállásról, tömegközlekedésről, látnivalókról. A szolgáltatók és éttermek egyedi ajánlatai is felbukkannak, ha a közlelükben haladunk el.

A fejlesztők a családosokra is gondoltak: egy kincskereső játékkal is megspékelték az appot, így a gyerekek a feladatok teljesítésével, helyszínek meglátogatásával pontokat gyűjthetnek.

látszik, hogy hol, mennyit kell várni Forrás: SAP

A big data adja az alapját

A koncepcióalkalmazást a Mobil Világkongresszuson mutatták be, az annak helyszínt adó Barcelona városa, a Telefonica mobilszolgáltató, és az SAP szoftvercég közös fejlesztése volt. Az app alapját a szoftvercég saját Hana-technológiája adja, amely óriási mennyiségű adatmennyiséget képes valós időben kezelni és elemezni.

Hogy mikor lesz elérhető az app, még nem tudni, de a tervek szerint az okosvárosok mellett repülőtereken, parkokban és tömegrendezvényeken is tudnák kamatoztatni tudását.