Drón locsolja meg a lendvajakabfai asszonyokat

telekom mt drón locsolás húsvét
Vágólapra másolva!
Kevés a férfi a kis magyar településen, a felmentő sereg pilóta nélküli repülő képében érkezik: vödörrel szerelik fel és így locsolják meg húsvétkor a helyi asszonyokat.
Vágólapra másolva!

Van, aki lelkesedik érte, van, aki ki nem állhatja, de keveseket hagy hidegen a húsvéthétfői locsolás. Egyre kevesebben lolcsolnak ugyanakkor vízzel - inkább a kölni az elterjedt -, ezt a különleges népszokásunkat évről-évre kevesebben űzik. Még ott sem feltétlenül, ahol igény lenne rá.

Hazánk egyik legkisebb településén, a szlovén határ közelében fekvő Zala megyei Lendvajakabfán a lakosság 80 százaléka nő, négy asszonyra egyetlen locsoló jut. Hogy a hölgyek ne maradjanak húsvéti köszöntés nélkül, és a legeldugottabb településen is fennmaradhasson ez a hagyomány, a Telekom közösségi locsolást szervez.

A locsolódrón továbbítja a jókívánságokat Forrás: Origo

A szupergyors 4G-hálózatnak köszönhetően húsvéthétfőn akár az ország minden egyes férfija felköszöntheti a lendvajakabfai asszonyokat, és ehhez még útra sem kell kelniük. Elég egy kommentet hagyni a Magyar Telekom erre dedikált Facebook-oldalán, s indul is a vödörrel felszerelt locsolódrón, amely még egy férfi hang formájában azt is elmondja majd, ki küldte a jókívánságot és a húsvéti locsolást.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.