A UPC szerint nem ők hibáztak

Vágólapra másolva!
A UPC Magyarország azt írta: nem a cég hibájából voltak elérhetetlenek az RTL Klub és a közmédia bizonyos oldalai, ezért visszautasítja azt a sajtóban megjelent értesülést, miszerint megsértették az internet szabadságát.
Vágólapra másolva!

Április elseje óta három napon át elérhetetlenek voltak az Externet szerverein elérhető tartalmak, köztük az RTL Klub és a közmédia bizonyos oldalai a UPC előfizetői számára. Ma délelőtt pedig az internet is akadozott a cég hálózatán.

Állítják, nem ők hibáztak

A UPC Magyarország válaszában azt írta, az általuk lefolytatott gyors műszaki vizsgálat megerősítette, hogy az említett oldalak nem a cég hibája miatt voltak elérhetetlenek. Mint fogalmaztak, a UPC rendszeresen felülvizsgálja hálózatának adatátviteli kapacitását és szigorú sztenderdek szerint biztosítja az optimális és kiegyensúlyozott adatforgalmat.

Észre se kellett volna vegyük

"Ezeknek a szabályozott folyamatoknak megfelelően történt az az átkonfigurálás is, amelynek normális esetben nem kellett volna érzékelhető problémát okoznia az ügyfelek számára. Sajnálatos módon azonban az említett oldalak kiszolgálói részéről feltételezhetően nem történt meg az adatforgalom megfelelő tranzitútvonalakra való átterhelése, annak érdekében, hogy a tartalom továbbra is eljuthasson a fogyasztókhoz."

Mint hozzátették, soron kívül megtették azokat a technikai intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a népszerű tévécsatornák weboldalainak elérését a megszokott módon. Délután 12-13 óra körül valóban ismét meg lehetett nyitni a portálokat UPC-s hálózatról is.

Visszautasítják a vádakat

"A UPC Magyarország Kft. és anyavállalata, a Liberty Global számára továbbra is alapvető érték a netsemlegesség, ezért meglepetéssel fogadták és egyben visszautasítják a sajtóban megjelent azon értesüléseket, amelyek bármilyen internetes tartalom blokkolását vagy háttérbe szorítását feltételezték."