Készítse el kedvenc weboldala klónját!

Vágólapra másolva!
A Clone Zone-t használva bármilyen oldalt lemásolhatunk, és saját verziónkat terjeszthetjük is. De magyar oldalakkal még lehet gond.
Vágólapra másolva!

Az internetes trollkodás egyik legősibb formája a hoax, azaz a különböző átverések, félrevezetések. A Fast Company jelentése szerint két fejlesztő, Slava Balasanov és Analisa Teachworth egy egész honlapot épített arra, hogy segítsen meggyőző hoaxokat gyártani a felhasználóknak.

A Clone Zone nevű weboldal lényege, hogy képes pillanatok alatt másolatot készíteni bármilyen honlapról, majd a "klón" szájtot mi magunk szerkeszthetjük kedvünk szerint. Bár nem ez az első olyan oldal, mely képes meggyőző másolatot készíteni más weblapokról, ez könnyebben kezelhető, mint társaik: egyszerűen be kell írnunk a klónozni kívánt oldal pontos url-jét, és már el is készül a hiteles változat, melynek minden egyes felületét szerkeszthetjük.

Az Origo klónja elsőre kissé furcsára sikerült, de nem menthetetlen. Forrás: Origo

Az oldal néhány esetben azonban nehezen birkózik meg az ékezetes karakterek beolvasásával, az Origo másolata sajnos tele van kérdőjelekkel, de bevitelkor már használhatunk ékezetes betűket, így a hiba orvosolható.

Az oldal készítői nem aggódnak amiatt, hogy a Clone Zone-t megtévesztésre és átverésekre használnák. Annyit azért hozzátettek: „Elkerülhetetlen, hogy néhány kellemetlen szituáció előforduljon.”