Rászállt a kínai rendőrség az Uberre

Uber taxi közlekedés közösségi közlekedés
Senki nem toboroz olyan agresszívan a térségben, mint az Uber
Vágólapra másolva!
Vizsgálatot tartottak az Uber kínai irodájában a helyi hatóságok, ez az elmúlt időben már nem az első alkalom. 
Vágólapra másolva!

Szerda délután kiszállt a kínai rendőrség az Uber irodájához Chenduguban. A látogatás az online fuvarszolgáltatás utáni új nyomozás része, jelentette Chendugu közlekedési minisztere.

Ez az elmúlt héten már a második alkalom, hogy a kínai hatóságok kiszálltak az Uber kínai irodáinak egyikébe.

Legutóbb múlt pénteken jártak a cég kantoni irodájában, a helyi hírügynökség szerint akkor a helyi hatóságok engedély nélküli üzemeltetésre gyanakodtak.

A kínai hatóság szóvivője megerősítette, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal jártak az Uber irodáiban, de a nyomozás részleteiről nem nyilatkozott. Az Uber kínai szóvivője szerint ugyanakkor a látogatások rutinvizsgálatnak minősülnek, továbbá kiemelte, hogy a szolgáltatás továbbra is zavartalanul működik.

Nálunk is nyomoznak az Uber után

Nem Kína az egyetlen, ahol az Uber tevékenységei után vizsgálódnak a hatóságok: márciusban Franciaországban is razziát tartottak a cég irodájában, Németországban pedig már be is tiltották az UberX szolgáltatást.

Magyarországon múlt héten jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy az Uber ellen adóhivatali vizsgálatot indítanak.