Érkezik a csúcstelefongyilkos utódja

oneplus one budapest
Vágólapra másolva!
Érkezik a OnePlus One utódja, a stílusosan Two nevet viselő csúcsmobil. A kínai cég újfent egy nagy tudású, de olcsó okostelefonnal tarolna.
Vágólapra másolva!

Pete Lau, a OnePlus alapítója a Weibo kínai közösségi oldalon keresztül szellőztetett meg pár információt a cég második okostelefonjáról, az ősszel érkező OnePlus Two-ról. A csúcsmobil mind teljesítményében, mind árában az előd által kitaposott ösvényt követi.

Eszerint az új kínai okostelefon a túlmelegésre hajlamos Snapdragon 810-es processzorral érkezik, ez egyrészt komoly erőfölényt jelentene az első modellhez képest, másrészt sok rajongót veszthet így a cég. A pletykák szerint ugyanis a lapka komoly melegedési gondokkal küzd, a Qualcomm igyekszik cáfolni a hiresztelést, de azok csak nem apadnak.

Korábban kiszivárgott hírek szerint a OnePlus Two 5,5 vagy 6 colos QHD-kijelzőt kaphat 2560x1440 pixeles felbontással, 3 gigabájt memória támogatja a rendszert, és a trendnek megfelelően ujjlenyomatolvasóval is felszerelhetik.

Budapestre is elhozták a készüléket Forrás: Origo

A telefon tudása magyarázná, miért csak a harmadik negyedévre készülnek el vele. Pete Lau az átszámítva 403 dolláros, azaz 110 ezer forintos árat "jogosnak" tartja - az első készülék is ilyen áron jött ki. Így a OnePlus Two nem csak erejében, de ár/érték arányában is az előd nyomdokaiba léphet.

Az elődnek nagy volt a sikere

A OnePlus One egy androidos okostelefon, amelyet hiába keresnénk a hazai szolgáltatók kínálatában, kereskedelmi forgalomban nem kapható: csak és kizárólag a gyártótól lehet beszerezni.

Sőt, április 21-ig meghívóköteles volt a vásárlás, ami azt jelentette, hogy ahhoz, hogy mi magunk is OnePlus One tulajdonosok legyünk, szükségünk volt egy, a készüléket már birtokló személyre, aki "meghívott" minket a programba. Ezzel a módszerrel a gyártó elérte, hogy a telefon körül már-már kultikus rajongás alakuljon ki.

A meghívásos rendszer meghozta a kellő hatást

A OnePlus One telefonból tavaly novemberig félmillió darabot adtak el. A célszám eredetileg 50 ezer példány volt.