Mindenki fel akarja vásárolni a Nokia térképét

2015.05.09. 09:00

Az Uber hárommilliárd dollárt ajánlott a Here térkép és navigációs rendszerért. Nem ők az elsők, akik megvennék a Nokia offline térképét.

Meg akarja vásárolni a Nokia Here térkép- és navigációs rendszerét az Uber. A New York Times értesülései szerint a fuvartársaság hárommilliárd dollárt (átszámítva mintegy 810 milliárd forintot) ajánlott a finn cég offline térképéért. A két cég egyelőre nem kommentálta a hírt, ugyanakkor nem az Uber lenne az első, akinek a térképre fáj a foga.

Az érdeklődök között van a Facebook is, miután a Nokia bejegyzésében megerősítette, hogy a szolgáltatás továbbadását fontolgatják. A közösségi oldal mobilos webfelülete már be is építette a Here térképet, jelenleg pedig alkalmazásaikkal tesztelik a rendszert.

Több forrás szerint a Microsoft is felvásárolná a szolgáltatást, amelyet a Lumiák már használnak. Ugyanakkor egy meglepetés is van a jelentkezők között: a Bloomberg szerint a saját fejlesztésű térképet alkalmazó Apple is kiszemelte magának a szolgáltatást - az Amazon és az Alibaba online áruházak mellett.

Nagy nevek sora látható az érdeklődők között

A szintén saját rendszert használó Yahoo és a Samsung is az érdeklődők közöttt lehet, a dél-koreai cég okostelefonjaiban használná a szolgáltatást, saját riválist állítva az Apple és a Google térképének.

Ha már kereső: a kínai Google, a Baidu is ácsingózik a Nokia térképe után, hogy fel vehesse a versenyt a techóriással.

Az autópiac szereplői az érdeklődők között vannak: ők szintén a Google szolgáltatását kerülnék ki a felvásárlással. A The Wall Street Journal úgy tudja, a legnagyobb gyártók: az Audi, a Mercedes-Benz és a BMW venné meg a Here térképet - ráadásul közösen.

Esik az értéke

Bár rengeteg ismert, nagy név hangzott el, a finn cég vezetői hangsúlyozzák, az offline térkép eladásáról még nem határoztak, mindig is hatalmas potenciált láttak a Here rendszerében, ezért gondolkodnak rajta, hogyan tudnák legjobban kiaknázni azt.

Érdemes még foglalkozni a térképpel, vagy jobb eladni?

Nevük elhallgatását kérő források szerint legalább 3,2 milliárd dollárt szeretne kapni a térképes rendszerért a Nokia, ha eladja azt. A Here rengeteget vesztett értékéből 2008-as felvásárlása óta, akkor 8,1 milliárd dollárért vették meg a finnek.

Minden, amit a Here-ről tudni lehet: