A Samsung Galaxyt jobban szeretik, mint az iPhone-t

telefonok iphone samsung minden
People show their smartphones on December 25, 2013 in Dinan, northwestern France. AFP PHOTO / PHILIPPE HUGUEN
Vágólapra másolva!
Elégedettebbek a felhasználók a Samsung Galaxy Note 4-gyel, mint az iPhone 6-tal. Többek közt ez derült ki legújabb fogyasztóelégedettségi felmérésből.
Vágólapra másolva!

A Samsung Galaxy Note 4 felhasználói a legelégedettebbek, derült ki az ACSI (amerikai fogyasztóelégedettségi-index) legújabb felméréséből. A telefont korábban az Origo is kipróbálta, mi is nehezen találtunk hibát a Samsung óriási készülékében. Második helyen a korábbi modell, a Note 3 szerepel,

az Apple csak a harmadik helyet tudta elfoglalni az iPhone 6 Plusszal.

A telefongyártók között szintén a Samsung és az Apple dominál: az Apple-lel elégedettebbek a vásárlók, mint egy évvel korábban. Ez annak is betudható, hogy a cég tavaly végre engedett a piaci igényeknek, és két, a korábbinál nagyobb méretű telefont dobott piacra.

A listát azonban még így is a Samsung vezeti, annak ellenére, hogy a Galaxy S5 bukdácsoló eladásai miatt egy százalékot esett a koreai cég népszerűsége. A gyártók túlnyomó részével elégedettebbek a felhasználók,

egyedül a Samsung és a Microsoft eredménye romlott az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Hiába keresi a Sonyt és a G4-et

Mindkét listáról hiányzik viszont a Sony, amely elsősorban annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban sosem terjedtek el igazán a japán gyártó készülékei.

A listákon szintén nem találhatjuk az olyan új csúcskészülékeket, mint az LG G4, valamint a Galaxy S6 és S6 Edge, mivel ezek a telefonok a felmérés ideje alatt még nem voltak elérhetők.

Szavazzon!

Önnek melyik a kedvenc okostelefon-gyártója?