Két szolgáltató áremelését vizsgálja az NMHH

Vágólapra másolva!
Hatósági felügyeleti eljárást indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság két mobilszolgáltató július 1-vel tervezett áremelésével kapcsolatban. A Magyar Telekom már korábban jelezte, hogy emiatt több intézkedést is tervez, a Telenor most reagált.
Vágólapra másolva!

A Magyar Telekom jelezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak, hogy több intézkedést tervez a megindított általános felügyeleti eljárás hatására. A Telenor pedig írásban reagált a vizsgálatra:

Az NMHH szerint több ponton is felmerült a jogszabályok megsértésének gyanúja a két mobilszolgáltatónál kötött előfizetői szerződések július 1-jétől tervezett, számos díjemelést tartalmazó módosításával, és annak közlési módjával kapcsolatban.

A hatóság a vizsgálat során számít a szolgáltatók együttműködésére, de az előfizetők érdekében az eljárás befejezéséig ideiglenes intézkedéssel megtiltotta, hogy végrehajtsák júliustól a közzétett ajánlat szerinti szerződésmódosítást.

A díjemelések mértékével kapcsolatban ugyanakkor az NMHH-nak nincs hatásköre vizsgálódni, a kiskereskedelmi árképzés nem tárgya a hatósági ellenőrzéseknek.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.