Az Adobe nekiment a fotószolgáltatóknak

adobe creative application cloud
Az Adobe felhőalkalmazásai megreformálják az alkotás folyamatát
Vágólapra másolva!
Saját fotószolgáltatást indított az Adobe, mely 40 millió képet tesz hozzáférhetővé, viszonylag alacsony áron.
Vágólapra másolva!

Az elsősorban képmanipuláló és kiadványszerkesztő programjairól híres Adobe saját fotószolgáltatást indított.

Az Adobe felhőszolgáltatásával a fényképvásárlás is könnyebb lesz. Forrás: Adobe

Az Adobe Stock eszköztára több mint 40 millió fényképet tartalmaz, a konkurens Gettynél és Shutterstocknál pedig jóval kedvezőbb áron vehető igénybe. Előnye a cégnek az említett szolgáltatókkal szemben, hogy

Photoshop nevű, igen népszerű szoftvere automatikusan támogatja a Stockot, több millió felhasználóhoz juttatva el azt.

Az Adobe Stock árazása korrektnek mondható: havi 10 fénykép ára 50 dollár (14 ezer forint), 750 darab fotót pedig 200 dolláros (55 ezer forint) havidíj ellenében tölthetnek le a felhasználók.

Persze a képek egyenkénti megvásárlására is van lehetőség,

ebben az esetben fotónként 10 dollárt (kb 2780 forintot) kell fizetni. Az Adobe saját felhőrendszerének (Creative Cloud) felhasználói akciós áron jutnak hozzá a képekhez.

Minden frissült

Az Adobe Stock mellett a vállalat bemutatta szoftverkínálatának többi fejlesztését is. Érkeznek a Creative Cloud-támogatású Android alkalmazások, új funkciókkal gazdagodik a Photoshop, a Hue CC nevű iPhone applikáció pedig a fényképek sajátos színeit változtathatja videofilterekké.