Mától teljesen máshogy nézhet ki a Gmailje

gmail új hátterek
Vágólapra másolva!
Új témák érkeztek a Gmail webes felületére, több lehetőségünk van személyre szabni az oldal megjelenését.
Vágólapra másolva!

Mától még jobban személyre szabhatja Gmail postafiókja megjelenését, jelentette be a Google friss bejegyzésében.

A levelezőszolgáltatás már eddig is lehetőséget biztosított, hogy saját hátteret állítsunk be postafiókunknak, most azonban sokkal szélesebb választék áll rendelkezésre háttérképek terén.

Számos új megjelenés érhető el a levelezőben. Forrás: Origo

Továbbra is választhatunk saját képeink közül is, mostantól pedig azt is beállíthatjuk, hogy fehér vagy fekete alapon szeretnénk a levelező menürendszerét látni.

Ellepik a hangulatjelek a e-maileket

Eddig is volt lehetőség emojikat, azaz különféle hangulatjeleket elszórni az e-mail üzenetkben, ám a Gmail mai frissítése számos új fejecskét visz be a rendszerbe. A cég elmondása szerint ezt azért látták fontosnak, hogy minden alkalomra legyen egy passzoló emoji ikon.