Több millióan rendelték elő a kínai csúcstelefont

honor 7 kínai csúcstelefon
Vágólapra másolva!
A Honor 7-ből 2 perc leforgása alatt több százezer darab fogyott el. A rendelések azóta is özönlenek a gyártóhoz.
Vágólapra másolva!

Európában is kapható lesz a Honor 7 nevű kínai csúcstelefon, mely az ázsiai piacon óriási népszerűségnek örvend. A gyártó adatai szerint a telefon bejelentése utáni két percben összesen 200 ezer előrendelés futott be, azóta pedig

már 9 millió felett jár a készülékre várók száma.

A hamar kifogyott készleteket kétségbeesetten igyekeznek pótolni.

Ezt tudja a Honor 7:

  • Kijelző: 5,2 colos, FullHD
  • Processzor: 2,2 gigahertzes, négymagos
  • Memória: 3 gigabájt
  • Hátlapi kamera: 20 megapixel
  • Előlapi kamera: 8 megapixel
  • Akkumulátor: 3100 milliamperórás
  • Operációs rendszer: Android 5.0
  • Exták: Ujjlenyomat-olvasó, fémház

Pontos európai dátum és ár egyelőre nincs, különböző internetes boltokban azonban 480 dollár (135 ezer forint) körüli összegért árulják a telefont.

A Honor 7 egyébként a Honor 6 Plus utódja lesz, mely készüléket az Origónál is kipróbáltuk.