A Windows 10 az arcunkat is felismeri

lumia 950 windows microsoft
Vágólapra másolva!
Az új Lumiákra telepített Windows 10 operációs rendszer arcról azonosíthatja a telefon tulajdonosait.
Vágólapra másolva!

A Microsoft ősszel érkező csúcskészülékei nem csak erősek és okosak lesznek, de még a felhasználók arcát is fel fogják ismerni – legalábbis ha igazak a Windows Central értesülései.

A Lumia 950 és 950 XL íriszszkennerrel is fel lesz szerelve, mely a telefonok előlapi kameráján keresztül azonosítja majd a készülék tulajdonosát.

A tervezők még 940-ként hivatkoztak az új csúcskészülékekre. Forrás: Phone Designer

A felhasználó ezáltal úgy aktiválhatja a lezárt képernyőt, hogy

egyszerűen ránéz a készülékre.

Mindez a Windows 10 operációs rendszer Windows Hello funkciójának köszönhetően működhet, melyet később más gyártók is alkalmazhatnak.

Még a telefontok is okos lesz

Ezen felül a források szerint a telefonok mellé okostok is érkezik, mely az LG G-szériához készült kiegészítőhöz hasonlóan egy kerek ablakon enged betekintést a kijelző egy kis részére. A nagyobb méretű 950 XL pedig stylus érintős tollat is kaphat.