Szeptemberben jöhet az új Apple TV

apple tv médialejátszó tévé set-top-box médialejátszó
Vágólapra másolva!
Már korábban be akarták mutatni, ősszel végre tényleg megérkezhet. Jön az App Store és Siri is.
Vágólapra másolva!

Hamarosan bemutatja az Apple TV-k új generációját az Apple, állítja a Buzzfeed. A lap jelentése szerint a cég a júniusi WWDC konferencián tervezte leleplezni az új eszközt, ám az utolsó pillanatban el kellett tolni a bemutatót, így szeptemberben láthatjuk majd először, amikorra a megjelenés is várható.

A jelenlegi Apple TV már három éve van a piacon,

a cég azóta mindössze apró módosításokat végzett rajta, így nem lenne meglepő, ha lassan új változatot jelentetnének meg belőle.

Utoljára 3 éve mutattak be új Apple TV-t Forrás: Apple

A játékokat is lejátssza majd

Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, az eddigi információk alapján az új Apple TV elődjénél fejlettebb, önállóbb eszköz lehet.

Források alapján a készülék az iPhone 6-ban is megtalálható A8-as chipet kapja majd meg, kompatibilis lesz az App Store-ból letölthető játékokkal, így a konzolokkal is konkurál majd. A cég ezen kívül önálló kábeltévé előfizetést vezethet be a termék mellé, és a Siri virtuális assisztenst is elérhetővé teszi rajta.