Még mindig veszélyben az androidos telefonok

Android App, vírus
Vágólapra másolva!
950 millió telefont érint a biztonsági hiba, amit csak elvileg oldottak meg. Frissítse a szoftverét, amint lehet. 
Vágólapra másolva!

Pár hete derült ki az a biztonsági hiba, aminek során mms-sel lehet Android telefonokon rosszindulatú kódot futtatni. Hiába kapott a biztonsági rés négy sornyi kódban megoldást, még mindig kihasználható.

A videók feldolgozásakor támad a vírus

MP4 videófájlok feldolgozásakor a vírus képes a puffer-zónán túlhaladni, és az Android memóriájába ültetni a rosszindulatú kódot.

Újabb verziók már nem engedik, hogy egy helyen jelenjen meg a memóriában az összes ilyen kód, így a rendszeresen frissített Androidok a veszélyes videók miatt csak kikapcsolnak.

Még meg sem oldják az egyik problémát, itt a másik

Bár a Google egy frissítést már kiadott, a probléma nem szűnt meg.

A héten érkezett hír arról is, hogy bizonyos applikációk bejuthatnak a jelszavak tárolására használt „homokozóba”, és random fájlokat olvashatnak el, bankártyaadatokat, címeket is.

Jól mutatja, hogy a mobil biztonságtechnológiának még mekkora utat kell megtennie, hogy egy Google méretű cég sem bír el a gyorsan mutálódó vírusokkal.