Húsz éve fagyott ki először az Explorer

microsoft bill gates internet explorer
Vágólapra másolva!
Húsz éves a Microsoft Internet Explorere. A cég ugyan nemrég cserélte le a programot, de még mindig ez a világ legelterjedtebb böngészője.
Vágólapra másolva!

Húsz éve, 1995. augusztus 16-án jelent meg az Internet Explorer, a világ legelterjedtebb böngészőprogramja.

A szoftver legelső, 1.0-ás változatát a Microsoft Plus! for Windows 95 nevű csomag részeként dobták piacra. A későbbi változatok már Windows NT-re, 3.1-re, majd Macintosh rendszerekre is elérhetővé váltak. A Microsoft az IE-t a harmadik változattól kezdve a Windows operációs rendszerek részeként kezelte.

Az Explorer egyre jobban terjeszkedett, és népszerűsége csúcsán,

2002-ben szinte egyeduralkodóként, 95 százalékos részesedéssel uralta a piacot.

A 2001. október 25-én a Windows XP-ben publikált 6.0-s verzióval kapcsolatban azonban sorozatos biztonsági problémák merültek fel, a gyakori fagyásokat is csak nehézkesen orvosolták a fejlesztők.

A Microsoft szinte az egész böngészőfejlesztő csapatát elbocsátotta, újabb frissítéseket sem jelentetett meg, ami piaci fölényének gyors elvesztéséhez, valamint a Mozilla Alapítvány nyílt forráskódú Firefox böngészőjének előretöréséhez vezetett.

A Windows 10-ből már kihagyták

Öt év kihagyás után, 2006. október 18-án mutatták be az IE következő, külön már nem letölthető 7-es verzióját. Az Explorer 7-et és utódait a Windowszal együtt fejlesztették, a frissítések az operációs rendszer frissítéseként jelentek meg.

Az Internet Explorer utolsó, 11-es verzióját 2013. október 17-én adták ki, majd

a Windows 10 megjelenésével szerepét átvette a új böngésző,a Microsoft Edge.

Az utolsó Internet Explorert a tervek szerint szeptember 30-ig támogatja a cég.