Indiának bejött az Uber: 100 millió dollárt fektetnek be

Vágólapra másolva!
Partnerségre lépett az indiai Tata-csoport az Uber sofőrszolgáltatóval. Részleteket nem közöltek. Névtelen forrás szerint csaknem százmillió dollárt (27,9 milliárd forint) fektetnek az amerikai cégbe.
Vágólapra másolva!

Stratégiai partnerségre lép az indiai Tata Opportunities Fund és az amerikai Uber. Az állítólag közel 100 millió dolláros befektetéssel az az Uber India célja, hogy utolérje versenytársát, az Ola nevű utazásmegosztót.

Az Uber India jelenleg napi 200 ezer utazást bonyolít átlagosan, míg a japán Softbank és az orosz DST Global által finanszírozott Ola mintegy 750 ezret, a napi egymilliós határt várhatóan még augusztusban lépi át.

Az Uber India a következő 6-9 hónapban

szeretné elérni a napi átlag egymillió utazást.

Az Uber India elnöke, Amit Jain szerint India stratégiai piac az Uber számára, amely a jövőben egyre több városban, egyre több szolgáltatással lesz jelen. Az Uber jelenleg 18 indiai városban elérhető, amivel a helyszínek számában az Egyesült Államok után a második helyen áll az ázsiai ország.

Növelik a sofőrök számát

A Financial Times üzleti napilap tudósítása szerint noha a Tata és az Uber nem közölt részleteket a megállapodásról, iparági szakértők úgy tudják, az Uber India egyik

célja az Uber-sofőrök számának gyors növelése lehet.

Az Uber Indiának jelenleg 150 ezer sofőrje van, míg az Ola 200 ezer autóssal működik, és 2017-ig egymillióra szeretné növelni a számukat. Mivel Indiában kevés embernek van saját autója, az autóvásárlás finanszírozása lehet az egyik lehetséges megoldás a sofőrök számának növelésére.

Ebben segítséget nyújthat a Tata,

amely a pénzügyi szektorban és az autógyártásban egyaránt jelen van, a csoporthoz tartozik egyebek között a Jaguar Land Rover márka is.

Célkeresztben az Uber

A jelenleg mintegy 60 országban működő Uber piaci értékét 40 milliárd dollárra becsülik. Működését nehezíti, hogy

számos országban vitába került a közlekedési hatóságokkal.

Indiában is folyamatban vannak a tárgyalások a kormányzattal, valamint Delhi városának vezetésével egyes szabályozási kérdésekben, mint az utasbiztonság és az adózás.

Az indiai Tata-csoport, amely az acélgyártástól az élelmiszeriparig számos szektorban működik, több külföldi céggel kötött partnerségi megállapodást az utóbbi években, például a Starbucks kávézólánccal és a Singapore Airlines légitársasággal.