Kevés alkalmazás lesz a gyönyörű okosórához

2015.09.01. 09:50

Nyakunkon a berlini IFA-kiállítás, egyre több bejelentés várható: most a Samsung leplezte le okosóra-családjának két új tagját, melyek végre kerek óralapot kapnak.

Érkeznek a Samsung új okosórái. A Gear S2 és az S2 Classic modellek a gyártó saját operációs rendszerét futtatják, kerek óralappal bírnak, és elsősorban eleganciát, semmint sportosságot sugároznak magukból.

Az órák 1,2 colos, 360x360-as felbontású kijelzőt kapnak, melyet egy tekerhető szegély ölel körül. Ezzel, valamint a rájuk szerelt két gombbal lehet vezérelni az új Geareket.

Balra az alap, jobbra a Classic kiadás láthatóForrás: Samsung

Az órákba NFC chip került, a gyártó célja, hogy a jövőben fizetni is lehessen velük. Az akkumulátor 2-3 nap intenzív használatot tesz majd lehetővé egy feltöltéssel.

Ez nem hangzik rosszul, a Tizen operációs rendszer azonban nem fér hozzá a konkurens Android Wear egyre duzzadó alkalmazáskínálatához. Így a Gear S2 vásárlói be kell érjék az óra saját szoftvereivel, melyek olvashatóvá teszik a szöveges üzeneteket, jelzik az értesítéseket, fitnesztippeket adnak, vagy épp azonnal értesítenek a legfontosabb hírekről. Egy biztos: túl sok app nem lesz a Gearre.

A mezei Gear S2 és a Classic kiadás csak külsőben tér el egymástól, a fenti képen látható módon.

Az ár, a megjelenés pontos dátuma, valamint az, hogy milyen készülékekkel működik együtt az óra, még nem derült ki, a gyártó minden bizonnyal az IFA-n leplezi le a további részleteket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK