Ez a telefon nem fogy ki a tárhelyből

robin felhőmobil címlapi
Vágólapra másolva!
A Robin egy olyan okostelefon, mely szinte minden adatot felhőbe ment, és onnét is olvas ki. Ennél fogva elméletben végtelen tárhellyel rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Kickstarteren keresett (és talált) támogatókat a Nextbit nevű startup különleges okostelefonja. A Robin névre hallgató kütyü a felhasználó majdnem összes adatát felhőben tárolja, ennek köszönhetően pedig

nem fogy ki a tárhelyből, mint az SD-kártyás rokonai.

A fejlesztők félmillió dollárt (140 millió forint) kértek a készülékre, és már 737 ezernél járnak, pedig a gyűjtésből még 28 nap hátra van. Az első ezer támogató 300 dollárért (84 ezer forint) juthatott hozzá a telefonhoz, a többieknek 350 dollárt (98 ezer forint) kell fizetniük érte.

A Nextbit terméke Forrás: Kickstarter

Ezt tudja a Robin:

  • Kijelző: 5,2 colos, FullHD
  • Processzor: 1,5 és 1,8 gigahertzes, hatmagos Snapdragon 808
  • Memória: 3 gigabájt
  • Hátlapi kamera: 13 megapixel
  • Előlapi kamera: 5 megapixel
  • Akkumulátor: 2680 milliamperórás
  • Operációs rendszer: Android 6.0
  • Extrák: ujjlenyomatolvasó, gyorstöltés-funkció

A még fejlesztés alatt álló, Android 6.0 operációs rendszert futtató Robin alapjáraton 32 gigabájt belső tárhellyel rendelkezik, felhőben azonban további 100 gigabájthoz fér hozzá. A telefon szoftvere akár az alkalmazásokat is képes felhőbe menteni, azok pedig pontosan úgy futnak a készüléken, mintha fizikailag is rajta tárolnánk őket.

A 100 gigabájt egyébként csak a kezdeti tárhely mérete,

amelyet később tovább növelhetnek a vásárlók. Ennek módja még nem ismert, de elméletileg a Robin sosem fogy ki a helyből. A telefon januárban kerülhet az első támogatók kezébe.