Filléres tableten dolgozik az Amazon

ebook-olvasók, kindle
Vágólapra másolva!
Nagyon olcsó táblagéppel rohanná le a piacot az Amazon. Egy 6 colos, 50 dolláros kütyüről van szó, mely a cég legolcsóbb e-könyvolvasójánál is kevesebbe kerül.
Vágólapra másolva!

Az Amazon egy alig 50 dolláros (14 ezer forint), 6 colos táblagéppel törne be az olcsó készülékek piacára, állítják a céghez közel álló források.

A karácsonyi szezonra datált eszköz alaposan felkavarhatja a piacot.

Ugyan az olcsó táblagép koncepciója nem ismeretlen, ilyen alacsony áron szinte csak használhatatlan készülékeket találni - sőt, sokszor még olyanokat sem. Ugyanakkor az Amazon a saját e-könyvolvasóival, valamint a Fire nevű tabletcsaláddal már bebizonyította, hogy

képesek olcsón jó termékeket összerakni.

Specifikációk egyelőre nincsenek, a szakértők szerint azonban még a sztereó hangszórók is túlköltekezést jelenthetnek a készülék esetében, azaz egy nagyon keveset tudó, és minden bizonnyal lassú alkatrészeket tömörítő tabletet várhatunk.

Ezen persze sokat javíthat az eszközre telepített operációs rendszer.