Érintéssel fizet egyre több ember

mobilfizetés paypass
20140121 - BRUSSELS, BELGIUM: This picture shows an concept picture about the mobile payment. (21 january 2014) Picture by Jonas Hamers (c) ImageGlobe.
Vágólapra másolva!
Európában megtriplázódott az egyérintéses kártyás fizetések száma az elmúlt egy év során. A forgalomban lévő hazai bankkártyák majdnem fele képes erre a metódusra.
Vágólapra másolva!

Közel 70 százalékkal többször fizettek Európában egyérintéses bankkártyával a vásárlók, mint egy évvel ezelőtt, derült ki a MasterCard jelentéséből. Magyarországon is egyre népszerűbb a fizetés ezen módja:

a forgalomban lévő 3,9 millió bankkártya 44 százaléka alkalmas rá.

A gyors növekedés miatt a MasterCard 2017-től 25 euró feletti vásárlást is lehetővé tesz majd egyérintéssel az eurózónán belül. Ekkor a terminál PIN-kódot kér majd, a vásárló azonban nem kell hogy kiadja a kártyát a kezéből. Mindez Magyarországon már régóta működik, ötezer forintos PIN-limittel.

Az Apple majdnem elszúrta

A ma este nagy bejelentéssel készülő Apple egészen az iPhone 6-ig kerülte az NFC-chip beépítését készülékeibe, holott utóbbi lehetővé teszi, hogy bankkártya helyett telefonnal fizessen a felhasználó.

A MasterCard szakértői szerint ez a módszer idővel nagyon elterjedté válik majd.