Nem bírt várni az LG az új csúcsmobillal

lg v10 csúcsmobil
Vágólapra másolva!
Dupla kijelző, fémváz, sok memória és nem egy, hanem rögtön két szelfikamera - ezt tudja az LG új csúcskészüléke, alig pár hónappal az előző modell bemutatkozása után.
Vágólapra másolva!

Szupersebességre kapcsolt az LG, fél éven belül a második csúcsmobilját mutatta be a cég. Még meg sem száradt a tinta a G4-es készülékek garancialevelén, máris

itt a házon belüli trónkövetelő V10.

A telefonról korábban kiszivárgott információk helyesnek bizonyultak, valóban egy duplakijelzős, két szelfikamerával felszerelt készülékről van szó. Előbbi annyit tesz, hogy adott egy 5,7 colos főkijelző, felette pedig egy vékony, elkülönült sávban követhető nyomon az időjárás, az akkumulátor állapota, valamit az idő és a dátum.

Az LG visszatért a sima, letisztult, egyenes külalakhoz Forrás: LG

Ami a két kameralencsét illeti, a gyártó szerint ezzel a módszerrel egyszerűen élesebb, szebb szelfiket készíthetnek a vásárlók. A telefon ráadásul nem csak 80, de 120 fokos fényképeket is készíthet, azaz a felhasználó családja és barátai is elférnek a szelfin.

Ezt tudja az LG V10:

  • Kijelző: 5,7 colos, QHD felbontású, plusz egy vékony másodlagos megjelenítő
  • Processzor: Nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 808
  • Memória: 4 gigabájt
  • Belső tárhely: 64 gigabájt (bővíthető)
  • Hátlapi kamera: 16 megapixel (4K videófelvétel)
  • Előlapi kamera: 5 megapixel (dupla szenzor)
  • Akkumulátor: 3000 milliamperórás
  • Operációs rendszer: Android 5.0

Komponensek terén a telefon nem sok eltérést mutat a tavaszi G4-gyel. Egyedül az extra gigabájtnyi memória szúr szemet, melyre viszont szükség lesz, amennyiben a gyártó bevezeti a 6.0-s Androidot.

A telefon kizárólag egyféle, 64 gigabájtos tárhellyel lesz kapható még idén. Jó hír a dizájn megszállottjainak, hogy az LG a korábbi műanyag borítást fémtestre cserélte.