Berobbant az internet a Star Wars nyomán

star wars facebook
Több mint 14 millióan követik a Star Wars Facebook-oldalát
Vágólapra másolva!
Égnek a vonalak: mindenki az új Csillagok háborúja filmről beszél. Bár csak decemberben kezdik vetíteni, a jegyvásárlás hétfőn elkezdődött, kedden pedig új előzetest is kaptak a rajongók, tele van a net a Star Warszal.
Vágólapra másolva!

Miközben Magyarországon hétfő reggel óta már több mint 42 ezer ember vett jegyet A Star Wars: Az ébredő Erő című filmre, és külföldön is rekordeladásokról számoltak be, addig a végső előzetes a közösségi oldalakon tarol.

A legújabb ajánlót magyar idő szerint kedden mutatták be egy amerikai sportesemény szünetében.

A hetedik Csillagok háborúja film körüli őrületről mindent elmond az a tény, hogy az előzetese mindössze nyolc óra alatt több mint 4,5 millió kattintást hozott a YouTube-on, egy nap alatt pedig már több mint 25 millióan látták - vagyis

óránként több mint egymillióan nézték meg.

A hivatalos videót persze meglévő, és ezért létrehozott új csatornatulajdonosok is továbbosztották, több mint 800 ezren tették közzé az új ajánlót.

Twitter

Az eddigi leghosszabb, két és fél perces beharangozót milliók osztották meg és kommentálták a közösségi oldalakon is.

A Twitteren percenként több mint 17 ezer bejegyzés született

a video sugárzásakor, és a következő 12 órában is több mint 1,1 millió bejegyzést írtak róla.

Facebook

A trailer bemutatását követő egy órában összesen 1,3 millió Facebook-felhasználó vett részt 2,1 millió ezzel kapcsolatos interkakcióban: ez magába foglalja a posztokat, kommenteket, lájkokat és megosztásokat is.

Több mint 14 millióan követik a Star Wars Facebook-oldalát Forrás: Origo

A legnagyobb közösségi oldalon megosztott videót pedig

csak az első 23 percben több mint egymillióan látták.

Jelenleg ezen változatot is már több mint tízmillióan nézték meg.

Ez nem is csoda, a Star Wars hivatalos Facebook-oldalát több mint 14 millió ember követi.

A Star Wars: Az ébredő Erő-t a nemzetközi premierrel egy időben december 18-től adják a magyar mozik, az első vetítések 0:01-kor kezdődnek.