Taxit hív az okoskorsó, ha túl részegek vagyunk

okoskorsó sör taxit hív
Vágólapra másolva!
Míg a legtöbb okospohár a megfelelő hidratálásra próbálja felhívni az emberek figyelmét, az ePint azt figyeli, hogy mennyi alkoholt pusztítottunk el.
Vágólapra másolva!

A Kickstarteren felbukkant ePint nevű okoskorsó rögtön kitűnik az okospoharak tömegéből: világít, figyelmeztet, és taxit hív. Elsősorban az olyan sörkedvelő sportrajongókat célozza meg, akik meccsnézés közben

szeretnék, ha kedvenc csapatuk színében pompázna korsójuk,

emellett pedig hasznos társukká is váljon.

Az okospohár belsejében egy alacsony fogyasztású Bluetooth-adóvevő kommunikál az okostelefonnal vagy táblagéppel. A beépített súlymérő szenzor azt figyeli, hogy mennyi folyadék van még a bögrében, ezen kívül gyorsulásmérőt és beépített ledeket is tartalmaz.

A szerzett infókkal az ePint alkalmazás ezután rengeteg mindent tud kezdeni: meccsnézés közben a korsó felveszi kedvenc csapatunk színét, és

számon tartja azt is, hogy mennyi italt fogyasztottunk el az este alatt

- ezzel akár el is dicsekedhetünk a közösségi média oldalakon.

Hogyha ez kicsit több a kelleténél, és már ideje lenne hazamenni, az app felajánlja, hogy egy gombnyomásra taxit hív.

Az ePint egyelőre nincs kereskedelmi forgalomban, a fejlesztők

Kickstarteren próbálják rá összekalapozni a szükséges pénzt.

Amennyiben 30-40 dollárral (kb. 10 ezer forint) támogatjuk a kampányt, siker esetén mi is kapunk egyet.