Belassul a Facebook, a cég a dolgozóin kísérletezik

Mianmar, Facebook, közösségi háló, internet
Fiatal férfiak facebookoznak a mianmari Rangunban.
Vágólapra másolva!
A cég korlátozza a szolgáltatás sebességét, hogy a dolgozók megtudják, milyen a fejlődő országokban facebookozni. Eláruljuk: nagyon keserves.
Vágólapra másolva!

Szokatlan módszerrel ösztönzi munkatársait a Facebook, hogy megtudják, milyen a fejlődő országok lassú internetével használni a közösségi portált.

Keddenként egy órára korlátozzák az alkalmazottak internetesebességét.

Egy 2G-s hálózaton kell majd profilt létrehozniuk, keresniük, kommentelniük a munkatársaknak.

A fejlődő országokban is sokan használják a Facebookot Forrás: AFP/Nicolas Asfouri

És hogy miért?

- mondta Tom Alison fejlesztőmérnök. A húzás tehát a dolgozók empátiája miatt kell: ha tudják, milyen rossz lassú nettel facebookozni, hatékonyabb fejlesztésekkel rukkolnak elő.

Persze egy olyan cég, mint a Facebook, nem engedheti meg magának, hogy minden alkalmazottól megfossza a gyors hálózatot, ráadásul egyszerre.

Így a dolgozóknak egy időtábla áll majd rendelkezésére,

ezen belül választanak egy reggeli órát teljesen szabadon, valamelyik kedden.

A Facebook egyébként nagyon a szívén viseli a fejlődő régiók internetélményét. Nyáron külön alkalmazást készítettek a nettel élőknek, a jövőben pedig drónokkal készülnek hálózatot vinni az egyelőre elszigetelt régiókba.