Most már bárkivel Skype-olhatunk

skype, internet, chat
Vágólapra másolva!
Hasznos funkcióval bővült a Skype. A Microsoft csevegőprogramjával azok a felhasználók is beszállhatnak a beszélgetésbe, akik nem telepítették fel a szoftvert, mi több, profiljuk sincs.
Vágólapra másolva!

Olyan személyek is behívhatók a Skype csoporthívásába, akik nem használják a programot, sőt még csak nem is regisztráltak rá.

Működése nem épp egyszerű.

Ahhoz, hogy bárkivel Skype-olhasson, a felhasználónak először aktiválnia kell az opciót a csoporthívásokon belül.

A legalsó ablakba kell pipát tenni, és már meg is jelenik a hivatkozás Forrás: Origo

Miután behívta a partnereket, a Skype rákérdez, hogy szeretne-e még másokkal is beszélni. Ekkor lehet bepipálni a "Bárki számára elérhető csatlakozási hivatkozás létrehozása" beállítást.

Az így megjelenő hivatkozás ezt követően minden híváskor működni fog.

Csak el kell küldeni egy felhasználónak, akit a böngésző egyből bedob a csevejbe.

Ez a fejlesztés minden bizonnyal a Microsoft azon törekvései közé tartozik, hogy minél több emberhez eljussanak a cég termékei.

A dolog működik a Skype programban és a böngészős változatban,

mobilon viszont nem.