Éhező gyerekeken segít az új app

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Világélelmezési Programja "filléres" akciót indított az éhező szíriai gyerekek megsegítésére az okostelefonok használói körében, akik egy érintéssel elláthatják ennivalóval a fiatal menekülteket - jelentette be New Yorkban a világszervezet szóvivője helyi idő szerint még csütörtökön.
Vágólapra másolva!
Forrás: ShareTheMeal/Google Play

Egy ötvencentes, a készüléken keresztül küldött adomány elláthat egy éhező gyereket az alapvető élelemmel az iskolákban egy napon át. Az adományozók maguk dönthetik el, hogy mennyi pénzt utalnak az okostelefonjukon át - mondta Stephane Dujarric egy sajtótájékoztatón.

Közvetlenül a rászorulókhoz jut

A ShareTheMeal nevű applikáció a Világélelmezési Program első alapgyűjtő és tudatosságra ébresztő alkalmazási módja, és ingyen letölthető. Száz százalékban önkéntes munkával működtetik, ezért minden fillér számít - mondta. Példaként említette, hogy a csatlakozók akár ebéd közben is küldhetnek adományt a Jordániába menekült gyerekeknek, akik az ENSZ Világélelmezési Programja iskolai étkeztetési programjának a résztvevői.