Szilícium-völgyi startup fedezheti az Iszlám Államot

anonymous hacker tüntetés jelszó támadás
anonymous
Vágólapra másolva!
Terroristák támogatásával vádol egy szilícium-völgyi céget az Anonymous hackercsoport. A startup az Iszlám Állam adatait is védheti, ezzel akadályozva a szervezet elleni harcot.
Vágólapra másolva!

Az Anonymous hacktivista csoport egy szilícium-völgyi startupot vádol azzal, hogy a Iszlám Állam tevékenységét segíti. A CloudFlare ugyanis nem csak tárhelyet, és domaincímet, de túlterheléses támadások (DDoS) elleni védelmet is biztosít.

Azaz segít online maradni, amikor hatalmas látogatótömeg érkezik egy adott weblapra. A hacktivisták egyebek közt ezzel a módszerrel teszik elérhetetlenné áldozataikat.

A CloudFlare állítólag

nem diszkriminál senkit, ha ügyfelekről van szó.

Az Anonymous pedig állítja: a hatéves cég több, terroristákhoz köthető honlapot is segít. A hacktivista csoport Twitteren adott hangot véleményének, "szégyenteljes" jelzővel illetve a startup tevékenységét.

A CloudFlare elnöke, Matthew Prince szerint az Anonymous feltételezése nevetséges és abszurd.

Ha valóban segítenénk az Iszlám Államot, abból sem lenne semmi hasznunk. Különben is, mi az az Anonymous? Akárki egy Guy Fawkes-maszkkal." - mondta Prince

Múlt héten a Ghost Security nevű hacker csoport is közzétett egy listát 40 olyan, CloudFlare által támogatott honlapról, melyek az ISIS terrorszervezethez kapcsolódnak.

Ebből 34 oldal propaganda célzatú, négy fórum, kettő pedig technikai tanácsadást nyújt.

Levadásszák őket

Az Anonymous a párizsi terrortámadás után jelentette be, hogy teljes erővel fog nyomulni az Iszlám Állam ellen, és minden eddiginél nagyobb hadjáratot indít. Céljuk a terroristák internetes viselkedésének lekövetése, és a tagok felderítése, erre buzdítják az átlagembereket is.

Első lépésként többezer, a szervezethez köthető Twitter-fiókot töröltettek, és közzétették a terrorszervezet pár harcosának nevét is.

Az Anonymous egy árnyékban tevékenykedő, illegális szerveződés, ami jórészt hackerekből és kiberbűnözőkből áll. Célja

a totális átláthatóság támogatása, a korrupció felszámolása,

és a mindenkori hatalommal szembeni kritika.

A világ minden részén élnek tagjai, a különböző csoportokat csak a közös ideológia köti össze.