Vágólapra másolva!
Virtuális gumiruhát készít a Tesla, mostantól már nemcsak térhatásban láthatjuk, de ténylegesen át is élhetjük a játékokat.
Vágólapra másolva!

Teljesen új szintre emelné a virtuális valóság élményét a Tesla. A cég a CES kütyürendezvényen leplezte le legújabb Kickstarter projektjét, mely lényegében egy gumiruha, melynek segítségével

testünkön is érezzük, amit a virtuális valóságban megtapasztalunk.

A készítők a Teslasuit nevet adták a ruhának, melyet azzal reklámoznak, hogy segítségével "érezhetjük, amit játszunk", azaz megtapinthatjuk a virtuális térben lévő dolgokat.

A ruhát virtuális sisakok mellé szánják kiegészítőnek: a reklámvideóban például az idén megjelenő Oculus Rifttel használják, de a Teslasuitnak önálló vezérlőegysége van.

A viseletet, mely némileg a búvárruhákra emlékeztet,

kétféle variációban lehet majd kapni:

a Pioneer változat 16 szenzorral, míg a precízebb Prodigy 52 szenzorral van felszerelve, így biztosítva, hogy a legapróbb mozgásainkat is észlelje.

Ilyen ruhában ugrálhatnánk a nappaliban Forrás: Tesla

A ruha segítségével például érezhetjük (bár nyilván közel sem úgy, mint a valóságban), ahogy egy játékban eltalálnak minket a lövedékek, vagy ahogy a kezünkbe veszünk egy virtuális tárgyat.

A Teslasuit elkészítéséhez

250 ezer fontot, azaz majdnem 110 millió forintot kérnek a készítők.

Ha ez összegyűlik, a termék már idén decemberben eljuthat az első olyan támogatókhoz, akik legalább 750 fontot (kb 320 ezer forintot) szántak a Kickstarter kampány segítéséhez.

Szavazzon!

Ön hordana virtuális ruhát a teljes élmény érdekében?

A CES kütyüexpón kinn van az Origo tudósítója, aki a legfrissebb hírekkel jelentkezik. Kövesse Facebook-oldalunkat, hogy ne maradjon le semmiről!