Önnek nem ismerős valahonnan ez az óra?

swisswatch
Nem éppen elhanyagolható a hasonlóság
Vágólapra másolva!
Mi meg mernénk esküdni, hogy már láttuk valahol. A gyártó jó eséllyel hamarosan perre számíthat.
Vágólapra másolva!

Nem fognak repesni az örömtől az Apple-nél, ha meglátják a svájci H. Moser & Cie legújabb óráját. A Swiss Alp egy teljes egészében mechanikus kialakítású óra. Ez a cég válasza a rohamosan népszerűsödő okosórákra.

Nem éppen elhanyagolható a hasonlóság Forrás: Origo

Ami viszont a dizájnt illeti, a készülék már-már kellemetlenül emlékeztet minket az Apple Watchra, ami bátor húzás, tudván, hogy

az Apple bárkit beperel, akiről azt feltételezi, hogy tőlük loptak

designt, szabadalmat, egyebet.

A készítők elmondása szerint a mai órák teljesen elektronikusak, mégis a hagyományos modelleket utánozzák, ők pedig inkább ennek fordítottjában látják az órapiac jövőjét.

A Swiss Alp nem éppen belépő árú óra lesz, hiszen 25 ezer dollárba, azaz körülbelül 7 millió forintba kerül. Persze a pénz jól jön majd, amikor az Apple rövidesen bepereli őket.

Rájár a rúd az Apple-re

Nem a svájci óra lesz az egyetlen, ami miatt az Apple bosszankodhat: a cég ugyanis véletlenül kitette online áruházába a legújabb, asztrofekete milánói szíjat, melyet hivatalosan még be sem jelentettek.

Ezt a szíjat még be sem jelentették Forrás: Origo

Az új szíj többek közt a magyar, a portugál és a cseh webáruházakban jelent meg először, mely országokban az óra eddig nem is volt kapható.

Ahogy azt az Origo is megírta, a weboldal szerint

január 29-én érkezik az Apple Watch a régióba, köztük Magyarországra is.

Mivel ezt az információt nem előzte meg hivatalos bejelentés, könnyen lehet, hogy ezt sem szándékosan hozták nyilvánosságra.