Többet ért a Google anyacége, mint az Apple

alphabet google
Vágólapra másolva!
Ha csak pillanatokra is, de a Google anyacégének, az Alphabetnek a részvényei többet értek, mint az Apple-é. Ha az amerikai piac zárásakor is ez lesz a helyzet, akkor hivatalosan is az Alphabet lehet a világ legértékesebb vállalata. 
Vágólapra másolva!

A Google anyacége, az Alphabet ideiglenesen átvette a koronát az Apple-től. Ha záráskor is többet érnek majd a részvényei, akkor a világ legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalata lehet. A cég a vártnál is jobb eredményekkel zárta az átszervezések utáni negyedévet.

21,33 milliárd dollárra nőtt a negyedéves árbevétel, ami 18 százalékkal múlta felül az előző negyedévet. Különösen az online értékesítési bevételek szárnyaltak 2015-ben, már 74,54 milliárd dollár bevételt realizált a cég, ami közel 9 milliárddal több a 2014-es árbevételnél.

A meglepően jó eredmények hatására az Alphabet-részvények kilőttek, több mint nyolc százalékot emelkedtek. Értékük 533,4 milliárd dollárra nőtt, ekkor az Apple piaci értéke 532,7 milliárd dollár volt - így a tőzsde zárása utáni kereskedésben

egy ideig az Alphabetet magasabban jegyezték.

A győzelem azonban nem tartott sokáig, nem sokkal ezután visszaállt az arány az Apple javára. Azonban ez az első olyan eset hat éve, hogy az Apple-t megelőzte a keresőóriás, legutóbb 2010-ben sikerült neki.

Ahhoz, hogy az Alphabetet nevezhessük a világ legértékesebb vállalatának: a kereskedési nap záró árfolyamaival számolva kell többet érnie a részvényeinek.

Az Apple az elmúlt héten kifejezetten rosszul teljesített. Az elemzők szerint a befektetők hiányolják azokat az innovatív ötleteket, amelyek a jövőben megjelenő termékeket sikeressé tehetik.

Óriássá nőtt Forrás: Origo

Az ábécé uralma

Ezek az első jelentések azóta, hogy a cég Alphabetté szerveződött. Tavaly októberben hivatalosan is Alphabet lett a Google, és teljesen átszervezte a vállalati struktúrát, hogy a különböző üzletágak egymástól függetlenül és gyorsabban tudjanak működni.

Az eddigi anyacég, a Google – amely alá már csak a kereső, a Chrome, az Android és a YouTube tartozik – egy szárnya csak az Alphabetnek, ahogy például az okosotthonos projekt, a Nest vagy a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó X Labs.