A levegőbe rajzolhatnak a gyerkőcök a 3D-tollal

3d nyomtato toll
Némi türelemmel maketteket is lehet készíteni
Vágólapra másolva!
Maketteket, figurákat, dísztárgyakat készíthetnek a gyerekek a nekik készült 3D-nyomtató tollal. Az eszköz már egy legókészlet áráért megrendelhető.
Vágólapra másolva!

Ugyan a 3D-nyomtatók még nem igazán terjedtek el a háztartásokban, a technológia mostanság tollak formájában is hódít. A 3D-nyomtató tollakkal egyenesen a levegőbe firkálhatunk, és mi magunk lehetünk a nyomtató: kezünkkel kedvünk szerint formálhatjuk az alkatrészeket, akár komplett maketteket lehet így készíteni.

Ez annak köszönhető, hogy az eszközből kinyomott felforrósított műanyag (vagy éppenséggel UV-fényre reagáló gél) azonnal megszilárdul.

A folyamat pofonegyszerű és nagyon játékos, ezért a gyerekeknek is kreatív szórakozás. Kimondottan nekik készült a 3Doodler Start nevű toll, ami a 2013-ban megjelent 3Doodler 3D gyerekeknek szánt változata.

Kialakítása kis kezekhez illik, 8-14 éves korig ajánlják. A gyártó egy újfajta, biológialiag lebontható műanyagot fejlesztett ki a tollhoz,

ami az eszköz biztonságos kialakítása miatt nem égeti meg a kezet.

A kezdőcsomag előrendelésben 40 dollárba (11 ezer forint) kerül, egy USB töltővel és nyolc, különböző színű patronnal szállítják. Egy töltéssel 45 percig bírja, de hálózatról is működik microUSB-vel.

Jelenleg előrendelhető, szállítása májusban kezdődik meg.