A Vatikán is a terroristák kedvenc appját használja

Meglepő fordulat: tabukat döntöget Ferenc pápa - "A te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap" news
Vágólapra másolva!
A Vatikán csatornát készített a Telegram csevegőszolgáltatáson, hogy a nagyböjt alatt Ferenc pápa mindennap üzenhessen a katolikusoknak. 
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa nem zárkózik el a modern technikától: aktívan használja a YouTube-ot, a Twittert, és a különféle csevegőappokat is. A február 10-én kezdődött negyvennapos böjt alatt most a Telegram nevű appon keresztül küld üzeneteket követőinek.

A Keep Lent csatornán (@pgpompei) hangklipeket oszt meg,

hogy útmutatást adjon a böjtölőknek egészen húsvétig.

A Vatikán tavaly a WhatsAppot választotta ebből a célból, azt idén cserélték le Telegramra. Szerintük ugyanis a Telegram „olyan mint a WhatsApp, csak jobb.”

Eddig több mint ötezren csatlakoztak Forrás: Origo

A Telegram tavaly még viszonylag kevésbé volt ismert, ám mikor kiderült, hogy

az Iszlám Állam is előszeretettel használja,

hamar a figyelem középpontjába került. Közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy a november 13-i párizsi terrortámadások elkövetői is ezzel az appal szervezték meg a merényleteket.

Titkosítása miatt kedvelik annyira

A Telegram különlegessége, hogy kliens-kliens oldalú titkosítást használ, így a beszélgetések sem a készüléken, sem a szerveren nem hagynak nyomot. Az üzenet lehet írott szöveg, kép, videó vagy rövid hangfelvétel,

ezek idővel megsemmisítik magukat.

Októberben egy frissítés lehetővé tette, hogy a felhasználók üzeneteket sugározzanak egymásnak, afféle virtuális rádióként. A funkcióra le is csapott az Iszlám Állam, a Telegramot ellepték a dzsihadista csatornák, amik az arra fogékony felhasználókat zárt beszélgetésekbe invitálták.